Török Katalin: Szentendre és legendás festői. Memoárok, naplók, levelek, irodalmi feldolgozások, interjúk és műalkotások tükrében (Szentendre, 2013)
Telepen kívüliek a harmincas években
Apáti Abkarovics Béla: Piac a Duna-parton, 1931 Akvaretl, tus, papír, 30*39,7 cm \ Magántulajdon templomszag, kívül a nyitott templomajtó mögött ott a nyár. Aztán kiürül a templom, csak mi maradunk bent, és Vajda mutogatja a fogadalmi táblákat: ezüstkéz, láb, ajak, még két mell is van, apró gyerekkéz, kétujjú széttárt tenyér. És az ikonok, amiket Vajda ikónáknak nevez, a pulpitusokra támasztva, hófehér Szent György egy eperpiros lovon, Cirill”82 és Method 583, két fekete Mária és egy nagy ezüstveretes lapból kifeketéllő Madonna-arckéz meg a Kisjézus arca-keze festett, a többit elnyeli a dús ezüstcsipke. Az ikonosztáz mögé csak Vajda, Korniss, Bálint és Juhász Pali vonul be diadalmasan mint férfiak, a lányok oda nem mehetnek, de a jó szívű sekrestyés az ajtónyílásba emel egy majdnem fekete Szent Mihály-ikont - hadd nézhessük meg mi is. [...] Nagyot kanyarodik a Duna Szentendrénél, alacsony füzes lepi a partot, szemben Szigetmonostor homokpadja sárgul, odaátról lassan közeledik a komp szekerekkel, emberekkel zsúfolva, a szigetről jönnek át s majd felszállnak a pesti hajóra. Korniss azt állítja, hogy már jön, ő látja a füstjét a füzes fölött. De még soká tart, amíg kibukkan a széles, alacsony, fehér hajótest, éktelen füstöt húz maga után a ’Dömös’vagy a ’SzentIstván’. Az ég egészen ellaposodott, a színek fogynak, s egyre jobban fehérük alatta a hajó. Legjobban az utolsó mozdulatot élvezzük, ahogy nagyot fordulva simul a stéghez - Pista bácsi, ’a tengerész’, szakkifejezéseket üvöltve lóbálja a kötelet, a hajóról elkapják - kiszállás. Az első osztályú étteremben a hajó farán kigyullad a villany, zenefoszlány is szűrődik ki, tolonganak a kosaras nénik, hátyis bácsik; az előkelő utasok erről a hajóról nem szállnak ki Szentendrén, azok Pestre 582 Szent Cirill, filozófus, hittérítő (Thesszaloniké, 827 - Róma, 869) 583 Szent Method, hittérítő, Cirill testvérével az ószláv templomi nyelv megteremtője (Thesszaloniké, 815 - Velehrad, 885) mennek. Mi majd a későbbi kofahajóval megyünk, ha megyünk, az még sokkal érdekesebb, az valamikor tíz óra után indul, és hajnalra ér Pestre; azon a kosarakra borulva alusznak a kofák, azonkívül ott a hajójegy ára nyolcvan fillér. Ezen a hajón a másodosztály is egy pengő, az első osztály egy pengő húsz.”584 „Augusztus 19-e van, a Preobrazsenszka-templom ünnepe”8”. Vagy a templom védőszentjének az ünnepe? Szentendrén azt mondják: a szerb búcsú. Mi azt mondjuk: a kóló. Kitódul a nép a templomból a délutáni istentisztelet után a templom udvarára. A portikuszban586 hordókat ütnek csapra, az egyházfi felesége poharakkal és bögrékkel szaladgál, a pópa kijön és megáll az udvar közepén, s ráköszönti a poharát mindenekre. Még pesti autó is áll a templom kapuja előtt, jöttek Pestről, Pomázról, Csobánkáról a kólóra, nyakukba akasztották a rózsaszín-sárga mézeskalács olvasót, eszik a mézes mogyorót, cserregő szerb beszéd, a különböző szerb közösségekből összejött ismerősök nagyokat csapkodnak egymás hátára, ragyogó fekete szemű lányok, nagy darab barna férfiak és fekete selyemkendős nénik között rengeteg gyerek bújócskázik. Már egy tűt se lehetne elejteni a templomudvaron, de mi azért csak helyet szorítunk magunknak az omladozó kőkerítés egy bizonyos pontján, ami évek óta a mi helyünk. A többi szentendrei festő is itt van, de azok külön csoportban állnak, vagy be-benéznek a templomba, Barcsaynak még a fekete szakálla is feltűnik, Modok és Kmetty átinteget felénk. A nagy platánfa alatt már hangol a zenekar. Csupa ismerős: a szerb hentes, Német Jancsi, a kőműves, egy fiatal szőke fiú, aki a templomban szokott énekelni és Szlavko, a bádogos. Isznak és próbálgatják a hangszereiket. Korniss rámutat az egyik pengetés hangszerre, azt állítja, hogy az a guzlica, Vajda csak legyint, ő évekig élt Szerbiában, de minek vitatkozni ilyesmin, már kezdődik a tánc. Mindenki a falhoz szorul, ahogy tágul a kör, tágul, csavarodik, csigavonalba hajlik, de egy percre sem válik szét. Sötét arcú, gömbölyű hasú férfi vezeti, a jobb keze hátul, a derekán, a balja a szomszédja vállán, ő diktálja a tempót, de minden dalnak más a figurája, s mindenki tudja, aki szerb. Jó volna táncolni. Lehetetlen, ezt nem lehet megtanulni, a lépések egyszerűek, de nem egyformák, szénfekete hajú, alacsony, vékony asszony a leg-584 Szántó Piroska: Bálám szamara. Budapest, 1982. 216-220. p. 585 A Preobrazsenszka templom ünnepe egyben szőlőszentelő ünnep is, amit a szőlők kipusztulása óta, a 19. század végétől ugyanúgy megtartanak ma is, mint annak előtte. 586 Portikusz: (itt) a templom fedett előtere 126 SZENTENDRE ÉS LEGENDÁS FESTŐI
