Török Katalin: Szentendre és legendás festői. Memoárok, naplók, levelek, irodalmi feldolgozások, interjúk és műalkotások tükrében (Szentendre, 2013)
Telepen kívüliek a harmincas években
írta alá nevét műveire, és időpontokat sem jelzett. Nem ez volt fontos számára. 1934-től, az év vége felé, amikor a Képíró utcai, Fehér ló nevű garniszálló utolsó emeletén egy ’műteremmé’ kiképzett jéghideg szobában már együtt laktunk, követni tudtam munkája menetét, periódusainak váltakozását - egészen 1940-ig, amikor az utolsó műveit alkotta a Pismány-hegyen, a Haluskai-tanya egyik fehérre meszelt, tiszta és világos szobájában. Azon a nyáron én is ott laktam szomszédságában egy ugyanolyan szobában, mint az övé volt. Feleségének, Vajda Jűliának emlékezete és az enyém is, igen kis hibapontokkal, de megbízhatónak bizonyult, arról nem is beszélve, hogy a két műtermi kiállításának anyaga is eligazíthatott minket a keletkezési időpontokat illetően. Lehet persze, hogy a későbbiek folyamán valakinek eszébe jut majd Vajdát hamisítani, de ennek a valószínűsége igen csekély, már csak azért is, mert Vajdát ’nem jegyzik’ a képtőzsdén, mint Glatz Oszkárt és másokat, továbbá Mándy Stefánia egy hiánytalan oeuvre-listát állított össze Vajda monográfiája számára. Természetesen ebben az oeuvrelistában nem szerepelnek azok a művek, amelyek 1943-ban egy mappába téve elvesztek, de azok a művek Vajda ismert periódusaiból lettek kiszemelve, hogy a háború rombolását kikerüljék. Fia valami csoda folytán ez a mappa előkerülne, számunkra csupa ismerős képet tartalmazna. Legalább addig, amíg mi élünk, senki sem jöhet elő, nagyobb számú úgynevezett ’lappangó’ Vajda-művel...(Ismerünk olyanokat, akiknek műve a háború alatt megsemmisült, és az anyag törvényszerűségeit megcáfolva újjászületve megint a közönség elé kerül! Bizony, vannak még ’csodák’... Szerintem vannak másféle csodák; például az, hogy egy olyan szellemi közegben, amelyben Vajda élt a második világháború előtt, létrejöhettek azok a művek - hazai szellemi társak nélkül, anyagi és morális segítség nélkül... Amikor Vajda meghirdette programját, még nem volt egyedül. így hát bízhatott abban, hogy a program végrehajtásában (’még ha bele pusztulunk is, ami könnyen meglehet’...) segítője vagy segítői akadnak...Nem így történt, és nem Vajdán múlt, hogy nem így történt. Vajda valóban belepusztult a totális érzéketlenségbe. [...] Amint nézem Vajda Barátok című rajzát, nem tudok ellent állni annak a kísértésnek, hogy a kettőnk koponyáját befogó főformán szereplő három motívum jelkép-tartalmáról ne beszéljek: csontkereszt, kereszt és a kettőt összekötő barokk ornamentális motívum, ami felidézheti a szentendrei Rab Ráby téren lévő kút fogantyúját (ezekből azelőtt sokkal több volt Szentendrén), de ugyanúgy valamelyik templom Vajda Lajos: Barátok, 1937 Papír, szén, 62^46 cm \ Kieselbach Gyűjtemény előtti rács ornamentikus hajlatait...Tulajdonképpen ennek a stilizációnak tárgyi eredetét nem érzem olyan fontosnak, mint az előbbi két motívumét... A csontkereszt nyilván valamelyik szerb sírkő díszítő motívuma volt: ilyeneket eleget látni, a püspöki templom udvarában lévő sírköveken csakúgy, mint a szerb temetőben. A keresztnek kereszt jellege csak annyiban problematikus, mivel mind a négy szára azonos hosszúságú, és így lehetne egy régi ablakráma belső keresztje is - a rámák nélkül...De mind hatásában, mind jelentésében mégiscsak kereszt, amit kihangsúlyoz a csontkereszt diagonális kidőlése a kereszt mellől, és hogy e kidőlés ne váljék tragikusan szervetlenné, a barokk ornamentika mintegy összekötözi a két keresztet...Vajdánál (egy régebbi írásomban szó van erről) gyakori az összekötés, lekötés, átkötés tartalmi ténye, ami semmiképp nem lehet véletlen. Az expresszív, fölösleges mozgásoknak határt szabó diktátumnak is felfoghatjuk e kötésjegyeket, és a ’csak eddig, és ne tovább’, mérték kritériumaként, ugyancsak! Vajdánál egyébként is nyomon követhető a motívumok logikus, organikus szervülésének menete. Tudta jól, hogy a szimbólumok csak annyiban engedelmeskednek az improvizációknak, amennyiben azok visszautalnak a szimTELEPEN KÍVÜLIEK A HARMINCAS ÉVEKBEN 117
