Török Katalin: Szentendre és legendás festői. Memoárok, naplók, levelek, irodalmi feldolgozások, interjúk és műalkotások tükrében (Szentendre, 2013)

Telepen kívüliek a harmincas években

Valójában egy négyéves gyerek lelki tisztasága, örömre való képessége, életszeretete volt az övé, bár morálisan sem volt sokkal fejlettebb. Például Rippl-Rónai kiállításán mondja nekem: Mennyi itt a hamis kép.- Honnan tudod? - kérdem tőle.- Hát én festettem - feleli rá. Hogy élni tudjon és éhen ne haljon, rendkívüli módon kellett ismernie az embereket és az életet. A legnagyobb nyomort is könnyen viselte, viszont egyszer, már öregen, azt mondta nekem, hogy soha az életben meg nem erőltette magát, és nem fogja ezután sem. Nagy kár volt, mert az ő generációjá­ban senkinek nem volt olyan színérzéke, mint neki. Rajzolni viszont nem tanult meg olyan alaposan, ehhez meg kellett volna erőltetnie magát. Mint a gyerekek - nem szeretett megszenvedni semmiért. Engem még lánykoromban Csaba510 vitt el hozzá; addig olyan nyomort, mint az ő fűtetlen, piszkos műtermében, sohasem láttam. Aztán visszaadta a vizitet, nálam modellt is állt, meg be is volt fűtve. ’Nagyszerű - mondta , ide jövök dolgozni.’Jött is. Viki volt a modellünk, a későbbi Derkovicsné511, akkor tizenhét éves, nagyon aranyos lány. Rudi már kiállító művész én még tanuló, így ő állította be a modellt. De nem dolgoztunk sokat. Rudi lel­kesedett a modell mozdulatáért, de fél óra múlva megunta és megfordította. Modellre a bátyámtól kaptam pénzt, aki főhad­nagyi zsoldját nem tudta jobb célra fordítani. Eb­ből Rudi ellopott egy kicsit, mondván, hogy én nem tudok ennyi pénzre vigyázni, átvette tőlem, aztán kevesebbet adott vissza, buzgón állítván; hogy csak ennyi volt. Én igyekeztem elhinni, mert nem szeretem szégyellni magam, és hamar elfelej­tettem. Nem így Rudi, aki még öregkorunkban is emlegette, hogy én hülye vagyok, és nem tudok a pénzre vigyázni. Mindenki szerette, de senki nem respektálta, ami nagyon fájt neki. Kardos felesége volt, ener­gikus családanya, két gyereke, ezeket taníttatta. Mint maga mondta, hogy őket eltartsa, ahhoz fejre kellett tudni állni. Bele is rokkant szegény, szívin­farktust kapott. A szíve vitte el, kettős értelemben is, mert öregkorára tett szert egy titkos szerelem­re, egy szép űri hölgy személyében. Találkáról tér­ve hazafelé, az úton lett rosszul, és meghalt egy ne­gyedóra alatt. Az utolsó bohém ment el vele, írták a lapok. Báját, kedvességét sokan siratták. Hogy egy vérbeli művészt veszítettünk, azt kevesen vet­510 Perlrott Csaba Vilmos 511 Derkovits Gyula festő felesége ték észre. Nem is sok kép maradt utána, a gyere­kei szerte a világba elvitték a legtöbbet. Alig van nyoma egy-két vidéki múzeumban meg a Nemzeti Galéria raktárában.”-’12 A Fény város festője Bolmányi Ferenc második felesége biztatásának engedve - utazzon el valahova, ahol nem kötik a konvenciók, ahol csak álmai és elképzelései sze­rint festhet - talált rá Szentendrére 1927-ben. „A város varázsa annyira hatott rám, hogy ettől kezdve gyakran megfordultam ott. Festettem is néhány képet girbegurba utcáiról. 1934 nyarán a pismányi domboldalban béreltem műtermet’, amiről kiderült, hogy előzőleg kecske ólnak hasz-Bolmányi Ferenc: Önarckép, 1924 Olaj, vászon, 66 X55 cm \ Magántulajdon nálták. Nagy buzgalommal láttam munkának, de sajnos a kipusztíthatatlan bolhák lehetetlenné tet­ték a helyzetemet. Mégis, ebben a kis vályoghelyi­ségben kezdtem el a Fényváros ciklusom festését, amely munkásságom egyik fontos állomása volt. Meditálásomban eljutottam a ’Fény Isten’ meg­jelenítéséhez, akit nem testiségében, figurálisán éreztem. A festészet primér szerepének viszonyla-512 Gráber Margit: Emlékezések könyve. Budapest, 1991- 29-30. p. TELEPEN KÍVÜLIEK A HARMINCAS ÉVEKBEN 107

Next

/
Oldalképek
Tartalom