Majorossy Judit: "A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz…"Merániai Gertrúd emlékezete, 1213 - 2013. Történeti vándorkiállítás kiállításvezető - A Ferenczy Múzeum kiadványai, D. sorozat: Múzeumi füzetek - Kiállításvezetők 4. (Szentendre, 2013)

Gertrúd királyné a színházban és filmeken

GERTRUD KIRÁLYNÉ A FILMEKEN 98-99. kép Jelenetek Kertész Mihály Bánk bán némafilmjéből, 1914. (Magyar Nemzeti Digitális és Film­­archivum, Budapest) At első Bánk bán film rendezője, Kertész Mihály (Michael Curtiz) Kertész Mihály, eredeti nevén Kertész Kaminer Manó, 1886-ban született Budapesten egy zsidó családban. 17 évesen elszökött otthonról, hogy beálljon egy cirkuszba. Ám hamarosan a színész mesterség felé vette az irányt és 1906-ban elvégezte a Színiakadémiát. Ezt követően először Pécsett, majd Szegeden dol­gozott. Az első filmjeit 1912-ben készítette. A következő évben Dániába, a Nordisk cég stúdiójában járt tanulmányúton, ahol eleinte asszisztensként, aztán rendező­ként dolgozott, sőt az Atlantis című filmben főszerepet is kapott. Hazatérve, 1914- ben Janovics Jenő filmgyárában kapott állást, és itt ugyanabban az évben elkészítette a Bánk bán című némafilmjét. Az I. világháborúban katonaként szolgált, 1919-ben azonban - a Tanácsköztársaság idején - Ausztriába költözött, és a huszas évek elején Bécsben, valamint Németországban közel 18 filmet forgatott. 1926-ban végül az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, ahol Michael Curtizra 80

Next

/
Oldalképek
Tartalom