Sz. Tóth Judit: A megtalált hagyomány. Nemzetiségek Pest megyében a 21. században - A Ferenczy Múzeum kiadványai, D. sorozat: Múzeumi füzetek - Kiállításvezetők 3. (Szentendre, 2013)
III. Szokások tegnap és ma
például a karácsonyi ünnepkör szokásai között (tölgyfacsokor ajándékozása, badnyak-égetés a templomudvaron). Az asszimiláció, az erőteljes többségi magyar környezet hatására - a legidősebb generációt kivéve - végbement a nemzetiségek nyelvváltása. Az önkormányzatok ennek a folyamatnak a feltartóztatására beszélgető esteket rendeznek a helyi öregekkel az anyanyelv gyakorlásának, a helyi történetek, szólások, énekek, imák összegyűjtésének és megörökítésének (hangfelvétel-, filmkészítés) céljával. A nemzetiségi nyelv alapvetően a folklór szövegekben, a gyermekfolklórban, a világi dalokban, illetve az egyházi énekekben maradt fenn. Előbbieket a nemzetiségi oktatásban tanítják, utóbbiakat gyakorlással, „újrahasználattal" igyekeznek bizonyos közösségek megtartani (Pilisszentiván, Solymár, Vecsés). A solymári egyházi és temetési énekek CD-lemezen is kiadásra kerültek. A nemzetiségi önkormányzatok szlovák és sváb nyelvtanfolyamot is kezdeményeznek. A nyelvtudásnak akkor van értéke, ha közösségben gyakorolható. A nemzetiségi esteken kívül Solymáron az amatőr színjátszókörben van erre lehetőség. A csoport vonzereje éppen a sváb beszéd. A nemzetiségi önkormányzatok, civil szervezetek egyre több kiadványt jelentetnek meg: Falinaptárakat adnak ki régi fényképek, egykori lakosok verseinek felhasználásával; visszaemlékezéseket tesznek közzé, elsősorban a kitelepítésről; és egyre szaporodnak az archív fényképekből összeállított képeskönyvek.42 A digitális technika lendületet adott a könyvkiadásnak, az értékmentés új dimenzióját nyitotta meg. Megjelennek hangzóanyagok, filmek, és kiemelt figyelem irányul a közösség képi emlékezetére. Egy-egy nemzetiségi önkormányzat, civil szervezet honlapja a kutatók számára is valóságos kincstár. A szellemi örökség mellett - elsősorban a német nemzetiség körében - az érdeklődés a tárgyi kultúra megmentése felé fordult. Az igény ezen nemzetiségi léthez kötődő tárgyak megmutatására belülről fakadt, hiszen maga a közösség tudta csak, mi mindent őriznek évtizedek óta féltve a helyi német családok.43 Nagyfokú bizalom kellett ahhoz, hogy kincseiket, emlékeiket, személyes tárgyaikat elővegyék, hogy az első ilyen jellegű kiállítás létrejöhessen. A legaktívabb ebben a munkában Solymár, ahol a Helytörténeti Gyűjtemény kiállítótermében ideális körülmények közé kerülnek a tárgyak. A solymári német nemzetiségi önkormányzat időről időre rendez tematikus kiállításokat a lakosok otthon őrzött tárgyaiból. A különböző témákban - vallásosság, lakástextil, viselet, konyha, katonaemlékek, zenekarok, fényképek, szentképek - összegyűlt anyag meglepő mennyisége és minősége a helytörténeti-néprajzi kutatások számára is jelentős forrásbázist jelent. A régi tárgyak a tulajdonos és a falu szemében is felértékelődnek, megfelelő helyükre kerülnek a közösség kulturális örökségében. Helyi értékeiket tudatosítva sorra nyíltak meg a német nemzetiségi tájházak, gyűjtött és a lakosok által felajánlott tárgyakkal berendezve. (55. kép) I foliato •‘ftbiug/ddtr ■ Ü'Ш* AhUlUA; 55. A budakalászi sváb tájház konyhája, 2004 42 Lyubomir 2002; Gálántai 2004; Milbich-Hegedűs 2011; Feketéné 2009; Steinhäuser 2002. 43 A németek életmódját reprezentáló tárgyak elsősorban azokon a településeken - például Solymáron, Pilisszentivánon, illetve Pilisvörösváron - maradtak meg nagyobb számban, ahol a kitelepítés kisebb mértékű volt, vagy egyáltalán nem került rá sor. 40
