Kopócsy Anna (szerk.): Alkotó vagy múzsa. Anna Margit, Modok Mária, Szántó Piroska, Vajda Júlia, Vaszkó Erzsébet. 2013. november 21 - 2014. január 12. MűvészetMalom - Ferenczy Múzeum kiadványai, C. sorozat: Katalógusok 6. (Szentendre, 2013)
ANNA MARGIT Önarckép hegedűvel, 1946 1A kiállítás eredeti ötletadója és gazdája Mazányi Judit volt. 2 Bálint Endre: Hazugságok naplója. Magvető Kiadó, Budapest, 1972.121. (Továbbiakban: Bálint 1972) 8 ALKOTÓ vagy MÚZSA ALKOTÓ vagy MÚZSA ÖT SZENTENDREI NŐMŰVÉSZ A kiállítást eredetileg három szentendrei kötődésű festőnő - Anna Margit, Szántó Piroska és Vajda Júlia - születésének századik évfordulója alkalmából kívánta megrendezni a Ferenczy Múzeum.1 A véletlen hozta úgy, hogy mind a hárman 1913-ban születtek, mindannyian kötődtek Szentendréhez, és mindannyian nők. Ebből a különleges együttállásból adódott a lehetőség, hogy egy speciális nézetből, női alkotókként is szemléljük őket. Ez nem azt jelenti, hogy valamiféle nőies stílusvonásokat igyekeznénk kimutatni a művekből, a szokásos sztereotípiák alapján. Az ilyenfajta rendszerezéssel szemben jogosan tiltakozna mindegyik alkotó. Nem gondolom azt sem, hogy a mai feminista olvasatok, melyek lényegében a 60-70-es évektől tudatosan foglalkoznak a női szerepekkel, visszafelé kiterjesztve maradéktalanul érvényesíthetők lennének. Egy műalkotás létrejöttét számos körülmény befolyásolja. így annak a vizsgálata, hogy egy női alkotó számára milyen érvényesülési lehetőségek adódtak a huszadik században, és ez miként befolyásolta művészetét, illetve mennyiben nyilvánulhat meg a művekben a sajátosan női nézőpont (és nem stílus), megalapozottnak tűnhet. Nőnek születtek, társkapcsolataikban nőként viselkedtek, nőként szereztek tapasztalatot a világról,ami időnként, elsősorban önarcképeikben reflektálódott. Ez a magyarázata annak, hogy további két festőnő munkáival gazdagítottuk válogatásunkat, Modok Mária és Vaszkó Erzsébet alkotásaival,akik más generáció tagjai ugyan, stílusukban is különböznek, mégis találhatunk kapcsolódási pontokat művészetükben. A szelektálás szempontjait tovább erősítette, hogy éppen ezt az öt alkotót tekintette Bálint Endre is az általa Szentendrei Iskolának nevezett csoportosulás női tagjainak.2 Mielőtt azonban a művek egy részének gender-szempontú olvasatát adnánk, érdemes leszögezni, hogy a fenti alkotók egyike sem akart úgynevezett nőművészetet létrehozni. A művészet számukra éppúgy, ahogy férfi művész kollégáik számára egy volt és oszthatatlan, nem kötődött nemekhez. Mindannyian professzionális művészek voltak, megfelelő szakmai tudással rendelkeztek, többségük kiválóan rajzolt, bármit meg tudott jeleníteni a vásznon. Művészetük forrásait, a tradícióhoz való viszonyukat nem nőfestő elődjeikben keresték, valószínűleg nemigen ismerték őket.
