Kopin Katalin (szerk.): Test objektív. A test reprezentációja a kortárs művészetben - Ferenczy Múzeum kiadványai, C. sorozat: Katalógusok 5. (Szentendre, 2013)
Kim Corbisier fiatalon elhunyt képzőművészt (1985-2012) nem az idilli, romlatlan helyszínek, a kozmetikázott emberi viszonyok érdekelték. Kíméletlenül láttatni akarta festményein a hétköznapok tompaságát, a részvéttelenséget, a közönyt, az elidegenített magányos embert, a szürke kulisszákat, melyeket magunk köré emelünk. A kiállításon bemutatott videón az élete végéhez közeledő idős asszonyt hétköznapi tevékenységein keresztül mutatja be, rideg, személytelen kórházi közegben. A test hanyatlásának, pusztulásának bemutatása mellett arra világít rá, hogy az esendőség, a kiszolgáltatottság, a magány terhét csak az emberi kapcsolatok és a kötődések enyhíthetik. A film fő szervezőereje a pulzáló, olykor vakító, áttetsző, sugárzó, változó intenzitású fény, amely transzcendens keretet teremt a történéseknek. Kim Corbisier (1985-2012), who died at an early age, was not interested in idyllic, unspoilt places and beautified human relationships. She wanted to give a relentless depiction of the dullness of everyday life, disinterestedness, indifference, the alienated lonely man and the grey wings people raise around themselves. In the video displayed at the exhibition, the elderly woman approaching the end of her life is presented in the rigid, impersonal atmosphere of a hospital through her everyday activities. Besides presenting the decline and decay of the body, she also points at the fact that the burden of fallibility, defencelessness and loneliness can be eased only by human relationships. The main organising force of the film is the pulsing, sometimes blinding, transparent and radiating light of varying intensity, providing transcendent frames for the story. СИ Ш LO CŰ СИ О и E • ■м
