Mazányi Judit (szerk.): A felfedezett Duna-parti kisváros. A 20. századi magyar művészet Szentendréről nézve - Ferenczy Múzeum kiadványai, C. sorozat: Katalógusok 3. (Szentendre, 2013)
Verba Andrea: Csoportkép Szentendrével, 1947-1972. (Változó nézőpontok - állandó értékek a szentendrei művészet megítélésében)
tartja együtt e művészeket." A városka „művésztelepe ezért él, virul", de hogy mit is jelent közelebbről ez az alaphajlandóság, sajnos, az előszóban azzal együtt sem kerül bővebb kifejtésre, hogy a sorokat egy ígéretes jövőt felvázoló mondat zárja. Ezek szerint „Szentendrét művészeinek munkássága révén rövidesen ama városok sorába kell majd iktatnunk, amelyeknek nemcsak a helyi - a nemzeti -, hanem a művészet egyetemes történetében is elvitathatatlanul jelentőségük van."216 Talán nem érdektelen felsorolás, ha rögzítjük, ki az, aki a fentiek alapján joggal pályázhatott a szentendrei festő címre. A huszonkilenc kiállító művész között teleptagokat és telepen kívülieket egyaránt találhatunk: Arató, Balogh, Barcsay, Bánovszky, Beck, Czóbel, Deim, Döbröczöni, Fónyi, Gálffy, Göllner, Gráber, Ilosvai, Jeli, Kántor, Kmetty, Korniss, Miháltz, Modok, Mohácsi L., Onódi, Pirk, Remsey L, Sebestyén Ferenc, Szánthó, Szántó, Völgyi, Kucs, Szamosi Soós. A kiállítást talán nem véletlenül, de szokatlan módon csaknem az összes alkotó munkásságát pozitívan méltató kritika kíséri a Pest Megyei Hírlap hasábjain Szentendrei igézet címmel.217 1961-ben a kultúrpolitikai szemléletváltást tükröző 1957-es Tavaszi Tárlat hatásával talán csak a művészeti közéletben a Németh Lajos proponálta Új írás-мita vetekedett.218 Németh Lajos vitaindító tanulmánya az 1945 utáni magyar művészet negligált problémaköreinek radikális újraértékelését követelte, s ez nem egy tekintetben rendkívül közelről érintette a szentendrei művészet megítélését is. A tanulmány a legjobbak és a méltatlanul mellőzöttek között szólt az Európai Iskola csoportosulása mellett többek között Amos, Vajda, Korniss és Barcsay törekvéseiről. Ezzel együtt azonban olyan hangon bírálta az előző korszak támogatott irányzataként ismert római iskolás irányvonalhoz tartozókat, amely kevéssé árnyalt megközelítése révén évekre meghatározta e művészek negatív, vagy legalábbis érdeklődésre számot nem tartható művészettörténeti megítélését.219 A kritikai szemléletváltás tovagyűrűző hullámai a szentendrei tárlatok koncepciójában csak két évvel később, 1963-ban éreztették igazán hatásukat. A szentendrei festészet jeleseit felvonultató, reprezentatív mintát adó 1961-es katalógus után, az 1962- ben kiadott füzet műfaji kötetlenséget ígérve Szentendrei Képzőművészek Kiállítása címmel jelent meg. A grafikát, festményt, szobrot egyaránt bemutató katalógus reprodukcióit az eddig legterjedelmesebb előszó kísérte B. Supka Magdolna tollából. A szerkesztő láthatólag arra törekedett, hogy ne ugyanazoktól a viszonylag sokat publikáló művészektől kerüljenek be képek. így a címlapon Pirk János Kislány című rajza, a szöveg között pedig Gráber Margit, Gálffy Lola, Onódi Béla, Göllner Miklós és Kucs Béla egyegy munkája szerepelt. Az előszó friss lendülettel vázolta fel a helyhez kötődő festészet néhány jellemző vonását. „A művésztelepek természetrajzának összehasonlító történetéből Szentendre arculata érdekes vonásokkal rajzolódik ki. Az a fajta genius loci, amely például a nagybányai és az alföldi piktúrának a címlapjára a tájat írta, itt búvópatakként viselkedik, a művek mélyét járja át, onnan táplálja a termést, s mintegy a festészet melódiáját határozza meg, - ha pedig felszínre bukkan mint városkép: a részletekből szintézist teremt egy-egy művész képzeletének, stílusának sajátos világán belül. A hely inspirációja zömében olyan művészeket vonz, akiknek elemük az átfogalmazás. Erre szükség is van, mert putifárnéi csábítás leselkedik minden zugból a festő ecsetjére. S hogy Szentendre ez okból nem vált a giccsőrök édenévé, vagy a kisvárosi verkliromantika akvarellistáinak martalékává, azoknak a művészeknek köszönhető, akik ezt a várost nemesebb nosztalgiák gyűjtőhelyeként fedezték fel."220 A bevezető ezután a „közös műhelyszellem igézetét" az „egyéniség - elmélyültség - következetesség" hármas parancsából látja kibontakozni. Ezzel elsősorban Barcsay, Czóbel, Fónyi és Kmetty életművét jellemzi „sommázóan". A továbbiakban a hasonló szemléletmód szerint gyűjti egybe a bensőséges, kifinomult piktúrájú látványábrázolás illetve a látomás, a fantázia területén alkotó művészek és művek csoportosításával a szentendrei jellegzetességeket. 216 Lásd a 215. jegyzetet. 217 Juhász A.: Szentendrei igézet. A szentendrei művésztelep kiállítása, in: Pest Megyei Hírlap, 1961. szeptember 3. A cikk alcíme ellenére több telepen kívüli alkotót is felsorolt a kiállítók között. 218 Németh Lajos: Megjegyzések képzőművészetünk helyzetéről, in: Új írás, 1961/8. sz., 738-744. A vita zárszavát adta a szerző Válasz és hozzászólás című tanulmánya, Új írás, 1962/5. sz., 492-498. Közölve in: Gesztus vagy műalkotás, Válogatott írások a kortárs magyar képzőművészetről. (Vál. és szerk.: Hornyik Sándor - Tímár Árpád) Budapest, 2001, 9-25. 219 „Ugyancsak talaját veszítette a római iskola ösztövér neoklasszicizmusa, vértelen vallásos piktúrája is, jóllehet egyházi megbízatások révén még tovább vegetált." Németh L.: Gesztus, i. m. (218. jegyzet), 10. Lásd még jelen tanulmány 242. jegyzetét. 220 Szentendrei Képzőművészek kiállítása, Ferenczy Károly Múzeum, Szentendre, 1962. május 20. Kat. bev. B. Supka Magdolna. Szentendre, 1962. 55
