Mazányi Judit (szerk.): Egy aranykor modern mesterei. A Ferenczy család művészete - Ferenczy Múzeum kiadványai, C. sorozat: Katalógusok 1. (Szentendre, 2013)
I. terem: A Ferenczyek egymás között. Csalátörténet dióhéjban
Nagybányai Festők Társaságának tagja, majd a társaságból kilépve feleségével, Sárossy Eta festőművésznővel együtt végleg Budapesten telepedett le. Házassága azonban hamarosan megromlott és elvált. Jelentős sikert hozott számára édesapjáról írt könyve az 1930-as évek elején. A II. világháború alatt műterme bombatalálatot kapott, és ekkor számos műve elpusztult. A háborút követően igen nyomorúságos körülmények között tengődött. 1954 végén Budapesten gyermektelenül halt meg. Noémi és Béni 1917-től kezdve polgári radikális értelmiségi köröket látogattak, többek között a Vasárnapi Kör rendezvényein is vettek részt. A fiatalokból álló kör tagjai közül néhánnyal - köztük például Tolnay Károly és Wilde János művészettörténészekkel - élethosszig tartó kapcsolatba kerültek. A Tanácsköztársaság művészeti életének megszervezésében mindketten aktív szerepet vállaltak, Béni a Művészeti Direktórium szobrász szakosztályának választott vezetője lett. Baloldali nézeteik és illegális munkájuk miatt később többször le is tartóztatták őket. Míg Béni Kassa és Pozsony érintésével 1921-ben érkezett emigránsként Bécsbe, addig Noémi Nagybányán dolgozott tovább. 1923-ban Noémi Körösi Krizsán Sándor újságíróval kötött házassága után Bukarestbe költözött, majd válásukat követően, 1929-től Brassóban élt egy rövid ideig. 1932-ben pedig végleg Budapesten telepedett le. A források szerint Béni bécsi, huszas évekbeli műterme az újraszerveződő Vasárnapi Kör emigránsainak találkozó helyévé vált. Az 1920-as évek elején feleségül vette Yvonne von Untermannt, aki 1933 végén, fiatalon, szepszis következtében váratlanul meghalt. A házasságból két gyermek született. Mátyás, a fiatalabb Párizs ostroma idején a német hadsereg katonájaként vesztette életét, míg az idősebb, az ékszerészetet tanult Rosi, Helmut Viebrock német nyelvészprofesszorhoz ment feleségül az 1940-es évek végén. Béni 1922-ben és 1923-ban Berlinben töltött el hosszabb időt, majd 1932-ben a Művészeti Tanács meghívására, megbízások reményében Moszkvába utazott. Ott kötött házasságot második feleségével, a Nagybányáról származó, elvált asszonnyal, Plopp Erzsébettel. A sztálini diktatúra egyre nyomasztóbb politikai légköre és megrendült egészsége 1935-ben arra ösztönözték Bénit, hogy visszatérjen Bécsbe, ahová felesége majd csak nagy nehézségek árán, 1936-ban tudta követni. 1938-ban a házaspár a német megszállás miatt maga mögött hagyta Bécset és végleg Budapestre költözött. Noémi az 1920-as években rendszeres szereplőjévé vált az erdélyi kiállításoknak. Ekkortól már mind ő, mind pedig Béni külföldi tárlatokon is bemutatkoztak, majd műveik magyarországi kiállításokon is megjelentek. A Képzőművészek Új Társaságának hazai kiállításain például már tagként vettek részt mindketten az 1920-as évek második felétől. A II. világháború után Bénit kinevezték a Képzőművészeti Főiskolára tanárnak, ahol azonban csak a „fordulat évéig", 1949-ig taníthatott. Noémit ugyanakkor majd csak később, 1950 végén bízták meg az Iparművészeti Főiskolán a gobelin-tanszék megalakításával, de tanári tevékenységét számos adminisztratív akadállyal nehezítették. Egyikük művészi felfogása, illetve művészete sem felelt meg a szocialista realizmus bornírt követelményeinek. Noémi 1956 közepéig ugyan még hivatalosan taníthatott a főiskolán, de végzős diákjainak tanulmányait már csak belső elhivatottságából eredően segítette tovább diplomájuk megszerzéséig. 1957 decemberében halt meg. Utolsó kárpitjának szövését már a tanítványai fejezték be. Béni nyugdíjazása után nagyon nehéz körülmények között élt. Szobrászi megbízása alig-alig akadt, és elsősorban könyvillusztrálásból tartotta fenn magát. Ekkoriban került közelebbi kapcsolatba olyan írókkal és fiatal költőkkel, köztük Juhász Ferenccel és Pilinszky Jánossal, akikről portrékat mintázott. Az 1956-os forradalom eseményei nagyon megviselték, és az orosz csapatok bevonulása után agy embóliát kapott, baloldalára megbénult. Akaraterejének és felesége áldozatos ápolásának köszönhetően később bal kézzel újra megtanult mintázni és rajzolni. 1967-ben bekövetkezett haláláig virágcsendéletek sokaságát festette meg, és néhány kiemelkedően szép, teljes értékű szobrot mintázott. Utolsó éveiben még megérte a saját és családtagjai művészetének méltó elismerését, annak a művészetnek, amely az érzéki kép erejével többet mond el az univerzális rendről, mint megannyi filozófiai tézis. Egy tehetséges bécsi festőnő: Fialka Olga Festményei és finom vázlatrajzai kitűnő megfigyelőkészségről, magabiztos vonalvezetésről, és minden aprólékosságuk ellenére lényeglátásról tanúskodnak. Kevés ismert munkája ugyan visszautal a gazdag, 17
