Szvmcsek Ferenc: Salgótarjáni új almanach 2. (Salgótarján, 2002)

I. TRADÍCIÓ ÉS KULTÚRA - Cs. Sebestyén Kálmán - Tarjáni rendőrközegek

a község. Három ajánlat érkezett be, közülük az egyiket rögtön elutasították, mert zsolnai posztó­ból kívánta elkészíteni, de a kiírás kizárólag gácsi posztót szabott meg alapanyagnak. Végül a legdrá­gább ajánlatot fogadták el, mert „előnybe kell, hogy részesüljön a helyben lakó s állandóan tetemes adót fizető s a köz terhekhez hozzájáruló kisipa­ros", másrészt, mint helyben lakó, a mintákat be tudja mutatni és a szükséges javításokat is el tudja végezni. Természetesen az egyre szaporodó számú rend­őr lakhatásával is voltak problémák. Eredetileg a község akart szolgálati lakásokat építeni, de sza­bad terület hiányában erre nem került sor. Megol­dásként a bérlet kínálkozott. Először Szilárdy Ödön egyik háza látszott alkalmasnak erre, de ala­posabb vizsgálat után - vízhiány és nehézkes hoz­záférhetőség - elvetették. Közben „tekintve az itte­ni drága házbér viszonyokat, tudva azt, hogy a lak­bér illetményt élvező rendőrök lakásbért havonként s egyenkint minimum 7 frt-ot fizetnek s ekként a ré­szükre megállapított havi 5 frt-ból ki nem jöhetnek, addig is míg alkalmas lakás építtetik" 2 forinttal emelték a lakbér támogatását. Azonban a szolgálat ellátása és a gyors mozgósítás miatt szükséges volt egy „laktanya" kialakítása. Végül Fülep Istvántól bérelt a község egy nagyméretű lakóházat, melyet a tulajdonos 1900-ban megvételre is felajánlott. Akkor elutasították a képviselők ezt a „tetemes ösz­szegre rúgó befektetési" szükséglet miatt. A község vezetőit mégsem hagyta nyugton a probléma. 1903-ban már tervrajz és költségvetés is rendelke­zésre állt, mely közel 32 ezer koronára rúgott. Lát­va az összeget, újra felfüggesztették a külön rend­őrségi laktanya megvalósítását. Majd 1906-ban végleg le is mondtak róla, mikor a bérelt épület új tulajdonosa, a Losonci Takarékpénztár felajánlot­ta, hogy méltányos lakbéremelés ellenében hajlan­dó átalakítani az épületet. Mivel „a községi rendőr­lakban két rendőr lakáshoz van jelenleg 1 közös ki­sebb szerű konyha, miután a többnyire gyermekes s így nagyobb számból álló rendőr család a közös konyha és nem is igen tágas szobában el nem fér",

Next

/
Oldalképek
Tartalom