Szvmcsek Ferenc: Salgótarjáni új almanach 2. (Salgótarján, 2002)

I. TRADÍCIÓ ÉS KULTÚRA - Cs. Sebestyén Kálmán - Tarjáni rendőrközegek

Krausz Adolf és fia ungvári cégét fogadták el. Csoda azonban most sem történt, mivel hamarosan távirati értesítést kapott a község, hogy „a fegyverek a beállott sztrájk miatt a monarchiában rendkívül megdrágultak s így darabonként csak 65 fiijával szállíthatja. " Az eredetileg kialkudott 48 forinthoz képest ez igen magas volt, ezért inkább függőben hagyták az ügyet. Fél év múlva, az újabb tapogatózásra, a cég már azt közölte, hogy 55 forint 30 krajcárra tudja mérsékelni az árat. A képviselő-testület végül kimondta, hogy 1891-re 300 forintot biztosít a fegyverek beszerzésére, s ha a Krausz cég hajlandó ennyiért szállítani, ott rendelik meg, mert a Kropatsek-féle fegyvereket csak ők gyártják, ha nem, akkor máshol kell hasonló fegyvert rendelni. A község több mint tíz év múlva, 1913-ban határozta el a fegyverek korszerűsítését újra. Felmerült ekkor, hogy forgópisztolyt is kapjanak a rendőrök. Utóbbit elutasították, s csak az államrendőrségnél rendszeresített puskákat szerezték be. A régi fegyvereket pedig Koháry Dezső mátraszőlősi jegyző vette meg darabonként 3 koronáért. A közbiztonság kérdésében is ugyanazok a sztereotípiák érvényesültek, mint számos más területen. Amíg lehetett, a képviselő-testület bizottságosdit játszott, különböző terveket készíttetett, s végül elnapolta a megoldást, vagy arra hivatkozva, hogy egyelőre szükségtelen a változtatás, vagy pedig anyagi okok miatt. Ilyen volt a toloncház ügye is. Bár 1878 óta Salgótarján volt a járási főszolgabíró székhelye, amely feltételezte egy elfogadható helyiség létét a kivizsgálásra, illetve továbbszállításra váró rabok számára, de kialakítását húzták-halasztották. 1885-ben ugyan elvileg és egyhangúlag kimondták a képviselők a szükségességét „a czélnak megfelelő toloncz szoba s egy férfi és egy női osztályú börtön helyiség" kialakításának. Három év múlva erőteljes vármegyei ösztönzésre döntötték el, hogy „a 143. népsorszámú községi bérház alakítassék át", ám nem mulasztották el megjegyezni, hogy a község a házbér elmaradásából „anyagi hátrányt szenved, a szükség előtt meghajolva" teszi