Szvmcsek Ferenc: Salgótarjáni új almanach 2. (Salgótarján, 2002)

I. TRADÍCIÓ ÉS KULTÚRA - Cs. Sebestyén Kálmán - Egy hányatott sursú oktatási intézmény: a salgótarjáni polgári iskola

Cs. Sebestyén Kálmán EGY HÁNYATOTT SORSÚ OKTATÁSI INTÉZMÉNY: A SALGÓTARJÁNI POLGÁRI ISKOLA Néhány éve utcát neveztek el Zemlinszky Rezső bánya­igazgatóról, aki Salgótarján meghatározó vállalatává tette a kőszénbányát. Szakmai te­vékenysége mellett a közélet­be is aktívan bekapcsolódott. A község képviselő-testüle­tének tagja volt, s számos ja­vaslatot tett a település fejlesz­tésére. Ő kezdeményezte és anyagilag is támogatta az új községháza építését, szívén viselte a bányatelepi iskola elhelyezését és minél jobb felszerelését, s szintén ő javasolta az 1870-es évek végén a polgári iskola létesítését. Ez utóbbi megvalósulásának közel harmincéves hu­zavonája nem egyedülálló a korabeli Salgótarján­ban. 1908-ban a Salgótarjáni Hírlap cikkírója meg­próbálta elemezni ezt a jelenséget. Görögtűz című cikkében a következőket írta: „Valamilyen mozga­lom tükröt állított a tarjáni polgárság elé, az bele­nézett és megrökönyödve látta hátramaradottsá­gát, minden nemes iránti indolenciáját, melyekért, most hamaros felbuzdulásában rehabilitálni sze­retné magát ...És most mindenki mindent akar. Neki iramodott mohósággal teleszórják a levegőt mindenféle ideákkal, hogy szinte borsódzik tőle a hátunk. Megrohanják a közügy rügyező ágait és gyümölcsöt akarnak szedni róluk. Elfelejtik, hogy elébb még a virágok fognak kifakadni, gyönyör­ködtetve a tavasz bámulóit, azután lepergetik szir­mukat, mintegy a frázisok múlandóságát szimbo­lizálva, végre még a küzdelmes nyarat is végig kell élni, mire ölükbe hull az érett gyümölcs. " Példát is hoz rá: „sokan vannak, kik úgy, ahogy van, azon melegében Salgótarjánt rendezett tanácsú városok

Next

/
Oldalképek
Tartalom