Szvmcsek Ferenc: Salgótarjáni új almanach 2. (Salgótarján, 2002)
I. TRADÍCIÓ ÉS KULTÚRA - Feld István: A salgói vár történetének és építésének korszakai
a felvezető út felé néz - együtt épült azzal a már a kutatások előtt is ismert, nagyrészt kibányászott falazatú, nagy, ovális vízgyűjtővel, mely az alsóvár keleti részét zárta le. Az újabb feltárások során azután az is kiderült, hogy az alsóvár külső fala hozzáépült ezen ciszterna északkeleti falnyúlványához, azaz semmiképp sem lehet annál korábbi. Ugyancsak már korábban is tudtuk, hogy az alsóvárat nem csupán egy várfal alkotta, hanem annak belső oldalához épületek is csatlakoztak. Ezek keleti része - elsősorban egy nagyobb, a várudvar szintje alá mélyülő pincetér - talán egyidős lehet a várfallal, ugyanúgy, mint a mellette észak felé kinyúló, a feltárások eredményeként patkóformájú alaprajzot mutató, már a hegyoldalba épített toronyépítmény. Azonban az ettől délnyugatra eső, négy helyiségre tagolódó, szabályos téglalap alaprajzú, egykor minden bizonnyal emeletes épületszárny - melynek déli sarkához talán egy külső lépcsőfeljáró csatlakozott - már egyértelműen egy, a várfalépítést követő periódusba sorolható. Magához a várfal belső oldalához ekkor itt egy vékonyabb köpenyfalat építettek, mely a földszinten feltételezhető, jellegzetes vékony téglákból épített boltozatot tarthatta. Az elmondottakkal kapcsolatban azután két látványosabb leletegyüttesről is szólni kell. Először a felsővár pusztulási rétegeiből, majd a korábbi ciszterna betöltéséből s legújabban az alsóvár keleti, az újabb ciszterna előtti részéből kerültek elő olyan, részben zöldmázas, részben mázatlan kályhacsempék - az előbbiek közül többek között Szent Péter, Szent Pál, Szent Imre vagy Ábrahám próféta ábrázolását, az utóbbiak sorából az országcímert tartó angyalalakot lehet megemlíteni - melyek az eddigi vélemények szerint még akár a 15. század végéről is származhatnak. Ha ez valóban igaz, kellett valahol egy korabeli lakóépületnek is lennie, hisz kevéssé valószínű, hogy korábban készített kályhaelemeket hoztak volna valahonnan, valamikor Mohács után a várba. Sajnos azonban mindez még nem elegendő érv egy Szapolyai-korabeli várkapitányi palotaszárny meg-