Szvmcsek Ferenc: Salgótarjáni új almanach 2. (Salgótarján, 2002)

I. TRADÍCIÓ ÉS KULTÚRA - Baráthy István: Tarjáni emlékképek: - Emlékeim a Pécskő utcából I-II.

került Salgótarjánba. Az épület sarkán kocsmát nyitott. Ez a kocsma 1920-ig a város leghíresebb kocsmája volt. Ezt minden tarjáni lakos ismerte. Főleg az egyszerű munkás, napszámos és cigány származású emberek látogatták. Egyben itt volt a város úgynevezett „emberi munkaerő" vására. Itt lehetett találni alkalmi munkát keresőket. Ez a szo­kás megmaradt a kocsma megszűnése után is. Csak már akkor az utcán álldogáltak az emberek. Az 1919-es Őszirózsás forradalom idején a kocs­mát feltörték, és az italokat kiöntötték az utcára. A Kainer sarkon sok minden történt. Itt tanyázott ál­landóan 1-2 vándor köszörűs a műhelyével. Ezek egyúttal esernyőjavítók is voltak. Cigányzenészek találkozó helye, késő délutántól éjfélig az utca „hölgyei" kínálták magukat. A Kainer sarkon sok minden történt. 1920 után megszűnt a kocsma és helyette Kainer Mór, majd később veje, üveg, por­celán és képkeretező üzletet, ill. műhelyt nyitott. Pécskő utca 4. szám alatti porta Galbács István híres lakatosmester háza. Ezen porta a század elején került tulajdonába. Korábban Urbán Pál cipész és csizmadia kisiparos, illetve gazdálkodó tulajdonában volt. 1906-ban vásárolta a telket az említett tulajdonostól és a telken lévő kis régi ház helyére építtetett egy szép családi há­zat, az udvarban egy nagy műhelyt. Galbács István lakatos Salgótarjánban ismert mester volt. Több segéddel és több tanulóval dolgozott. Éveken ke­resztül igen sok tanulót szabadított fel. Kovácsolt­vas termékei igen szépek voltak. Az épületén is igen szép, nagyméretű kovácsoltvas kapu volt. A kapu fölött igen díszes, nagyméretű kovácsoltvas kulcs díszelgett. Igazi céh jelvény. Kár, hogy ez a jelvény 1960-ban az épület lebontásakor nem ke­rült a múzeum tulajdonába. Gyermekkoromban igen sok időt töltöttem a Galbács lakatos műhely­ben. A legnagyobb boldogságom volt, amikor fúj­tathattam, vagy nagy harapófogóban én fogtam az üllőn a kovácsolásra szánt izzó-vasat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom