Szvmcsek Ferenc: Salgótarjáni új almanach 2. (Salgótarján, 2002)

I. TRADÍCIÓ ÉS KULTÚRA - Suba János: A magyar-csehszlovák határ helyreállítása 1947-1953 között

Közben megállapodás született Magyarország és Csehszlovákia, Magyarország és Románia között, hogy a két-két ország között fennálló határvonalat rendezzék, a határvonalakon elpusztult, megron­gált határköveket újakkal pótolják és kijavítsák. A műszaki személyzetnek a határ-helyreállítási munkálatokhoz való kiküldését és a szükséges külföldi kiküldetéseket is a MT engedélyezte. Az indoklás az volt, hogy a felsorolt és az előkészítő munkálatokat túlhaladó helyreállítási munkák fe­dezésére az 1947/48. évi költségvetésben megálla­pított hitelkeret megfelelő hányada 1948. évi aug 1­től kezdődőleg az év végéig már nem volt elegen­dő. Mind a román, mind a csehszlovák határszaka­szon a megállapodás szerint az 1948-ban az összes munkálatoknak mintegy 1/4 része végzendő el. Az költségelőirányzat ennek az 1/4 résznek az elvég­zésére vonatkozott. A teljes munka költsége így ki­mutatott, kereken 716 000 Ft-nak négyszeresére, mintegy 2 864 000 Ft-ra tehető. Ezért ebből az ösz­szegből az 1948. év folyamán 716 000 Ft-t ter­veztek. 9 Decemberben 100 000 Ft póthitelt kértek. Tekintettel a román és csehszlovák határszakasz állandósításához szükséges kövek árának a ver­senytárgyalás alapján megállapított és a zsűri által elfogadott, határidőhöz kötött kifizetésére a kövek helyszíni szállítási költségeire. Valamint a cseh­szlovák határszakasznak az Aggtelek-Domica cseppkőbarlangban való megállapítására amely hosszadalmas felmérési munkával és így tetemes kiküldetési és napszámos költséggel járt. A határkijelölés szervezeti keretei A II. Világháború folyamán Magyarország határ­vonalának megjelölése egyrészt háborús cselekmé­nyek, másrészt pedig természeti behatások követ­keztében több helyen megsérült. így az volt a fel­adat, hogy a szomszédos országokkal egyetértés­ben olyan Vegyes Bizottságokat (továbbiakban: VB) létesítsenek, amelyek az eredeti határvonalat régi ál­lapotában, egyértelműen megjelölve helyreállítják. Ezért az országhatár műszaki helyreállítására rész-

Next

/
Oldalképek
Tartalom