Cs.Sebestyén Kálmán - Szvircsek Ferenc: Salgótarjáni új almanach 1. (Salgótarján, 1997)
V. A NAGYIPAR SZEREPE SALGÓTARJÁN VÁROSSÁ FEJLŐDÉSÉBEN - 6. Salgótarján város fejlődése 1958-tól napjainkig
pálfalva vasúttól keletre eső részén. A városközpontban továbbra is állami, ill. szövetkezeti lakások épültek. Az Arany János utca és az acélgyári iparvágány közötti részen két sávház, míg a városközpont felé eső részre három toronyház terve készült el. Ez 572 újabb lakást jelentett. 1966-ban befejeződött néhány áthúzódó beruházás is, amely következetében a városmag kezdett formálódni. A már két éve működő Karancs Szállóhoz kapcsolódott a József Attila Művelődési Ház egyik szárnya, ahol üzletek kaptak helyet. Az épület középső egysége egy kiemelkedő nagy kocka, amely a színháztermet rejti magába, míg a másik szárnyba a megyei könyvtár - megkésve és a berendezések körüli bizonytalanság után - költözött be. A lassan benépesülő "főtéri 13-as" zárja délről a teret, amely előtt épül az I. számú üzletközpont /tervező. Finta József/. A Rákóczi út másik oldalán az Állami Áruház /ma Centrum Áruház/ épülete stabil pont, amely mögött a posta és a főtéri állomás található. A teret nyugatról a vasútvonal zárja le, északon pedig a szintén ebben az évben átadott irodaház. Itt kapott helyet a Szakszervezetek Megyei Tanácsa, az Állami Biztosító, és a Beruházási Bank helyi fiókja, s tervezték hogy az U alakú épületet lezárva a MÉSZÖV építkezik. A művelődési ház fölötti domboldalban szeptemberben elkészült a Bolyai János gimnázium főépülete. A másik oktatási intézmény, a Pécskő utcai Általános Iskola, a Gagarin Általános Iskola csak a következő évben, 1967-ben vált alkalmassá a birtokbavételre. A második ötéves tervben kezdett nagy beruházások lezáró éve 1967 lett. Hisz ha sorra vesszük, januárban a Köjál-székház, áprilisban a megyei kórház főépülete, május utolsó napján a vízellátást megoldó regionális vízmű I. szakasza készült el és adták át. Befejeződött az átépítés legnagyobb lakótelepének, a Pécskő utcainak az építése. A tereprendezésen túl még egy üzlet elkészítése volt hátra, ugyanakkor 1967 az "előkészületek éve" is.