Balogh Zoltán - Fodor Miklós (szerk.): A nógrádi szénbányászat története 1848-1992 (Salgótarján, 2018)
2. terem
jük a nógrádi vállalkozók és bányatársulatok szerepvállalását a barnakőszén bányászatban. Itt tanulmányozhatók a szénbányászat 1945 előtti történetéről azok a képi és írott dokumentumok, bányavállalati részvények, ábrák, térképek, melyek nem láthatók nyomtatásban a kiállítótérben. A sarokvitrinben a bányászat korabeli jellegzetes felszereléseit és szerszámait tekinthetjük meg. A kahanec lámpa, vagy bányamécs gyér világítást biztosított a föld alatt a biztonsági benzines (Davy) lámpák megjelenéséig. Minőségi fejlődést jelentett az acetilén (karbid lámpa), majd ezt követően az akkumulátoros kézilámpa. Kahanec lámpa, 19. sz. vége A szén jövesztéséhez használták a kereszt- és egyhegyű csákányt, a bányászfejszét, a csigafúrót és a rakodólapátot. A védelmet szolgálta a korai bányászatban a farbőr, mely a szűk munkaterületen elszenvedhető sérülésektől óvta a bányászt. Mikor már nem használták a farbőrt, emlékképpen a bányász díszruha kellékévé vált. A szénhordó kosárba szedték a korai táróbányászat során a szenet, mikor még csilléket nem alkalmaztak. A bőrtarisznyában élelmet, személyes felszerelésüket vitték a bányászok. A stufázó fokost az aknász használta a teljesítmény jelölésére. A teremben a korai bányászkodást dokumentumok, metszetek, képi ábrázolások teszik szemléletessé. A szénmedencébe irányuló munkaerő bevándorlást egy térkép ábrázolja. A munkaerőt a 19. század utolsó harmadában kezdetben a Monarchia területéről származó nem magyar etnikumú szak- és segédmunkások képezték. A kezdeti időkben a munkások nagy része a körmöd, selmeci és a szepesi ércbányák vidékéről érkeztek, majd nagyszámú Liptó vármegyei (lipták) állt munkába. Felső-Magyarországról zömmel szlovákok, valamint németek, Ausztriából szlovén („gráner"), német, cseh és morva bányamunkások jöttek. A műszaki szakember gárda zömmel német származású volt. A szakma és az üzletmenet nyelve a 20. század elejéiga német maradt. Ahelyi magyarpalóc népesség kezdetben idegenkedett a földalatti munkától, mondták is, hogy a bányamunka „potkánynak való", illetve akkor mennek oda dolgozni, ha ablak lesz rajta. Ám a 19. század végétől egyre nagyobb számban 10
