Shah Gabriella - Balogh Zoltán (szerk.): Üvegváros (Salgótarján, 2016)
Az üveggyűjtemény kialakulása
21 DORNYAY BELA MUZEUM / SALGÓTARJÁN Üvegbe zárt történelem A gyűjteményben a XIX. század második feléből származó csehországi, felső-magyarországi üvegtermékek mellett néhány felső-nógrádi (Zlatnó, Alsóbzova, Málnapatak, ma Zlatno, Dolná Bzová, Málinec, Szlovákia), szuhahutai és parádsasvári üvegtermék mellett zömében a Salgótarjáni Öblösüveggyárnak és jogelődeinek a termékei találhatók meg. A történelmi Nógrád megye egyik üveggyárának, az alsóbzovai hutának kiemelkedő darabja egy 1886-os évszámmal ellátott pincetokba való palack, amelyen a paraszti életből vett jelenetek mellett a híres szlovák betyárról elnevezett ún. Jánosik-motívum is megtalálható. Különleges történelmi értéket képviselnek az egykori Andrásfalva (ma Salgótarján-Zagyvapálfalva) határában az 1870-es években működött egykori csókási üveggyár gyógyszeres fiolái. Mint ahogyan a salgótarjáni palackgyári munkásság legjelentősebb emléke a Salgótarjáni Palackgyári Munkás Társas Üvegcsodák A Felvonulási vázát az 1950-es évek elején készíttette a gyár vezetősége a szocialista korszak egyik legnagyobb ünnepére, a május 1-jei felvonulásokra. Az 1970-es évek végéig használt közel 1 m magas vázát 4 ember vitte saroglyán. A három darabból fúvott, csiszolt felvonulási ereklye készítésénél a gyár legjobb üvegfúvói és csiszolói működtek közre. A csiszolást Prunner Gábor, Venczel Rudolf és Takács Géza csiszolómesterek végezték. A vázába a jelesebb évfordulók idején virágok is kerültek. A Tanácsköztársaság 50. évfordulóján, 1969-ben a Rákóczi iskola kisdiákjai 50 szál vörös szegfűt helyeztek az erre a célra kialakított virágtartóba. A mindenkori hatalom: az állami és megyei pártszervek, a politikai szervezetek állandó megrendelői voltak a gyárnak. A szocialista hatalom állami ünnepei: a Tanácsköztársaság kikiáltásának, Magyarország felszabadulásának, a munkásosztály nemzetközi ünnepének és a szocialista államrendszer születésnapjának aktuális évfordulói állandó munkát kínáltak a gyár üvegfúvói és a gravírozócsoport részére is. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. és 60. évfordulójára készíttetett színtelen vázákra a forradalom egy-egy eseményét gravírozták. Kedvelt jelenet volt Leninnek és a Téli Palota ostromának ábrázolása. A N0SZF 60. évfordulójára rendelt váza érdekessége, hogy itt a forradalmi események mellett az első szovjet űrhajós, Jurij Gagarin is megjelenik. Különlegesség a Magyar Geodéziai Szolgálat orosz feliratú gravírozással készíttetett bordó színű überfangos csiszolt vázája. Különleges alkalomból, az idősebb George Bush amerikai elnök 1989. évi magyarországi látogatása emlékére rendelte a magyar állam azt a kobaltkék überfangos, csiszolt díszvázát, amelyre az elnök portréját gravírozták. Egylet Dalköre vezetője, Szvoboda Károly hutamester tiszteletére készült emlékpohár. Hasonlóan fontos a József főherceg 1932. június 19-i salgótarjáni látogatása alkalmából készített kistányérsorozat. Az emlékvázák között meg kell említenünk a Salgótarjáni Öblösüveggyár csiszolóinak marketingcéllal házi használatra gyártott remekét, egy kobaltkék überfangos, csiszolt díszvázát, amelyre a legrégebbi üveggyári emblémát gravírozták. Az oktatótér egységében jelennek meg a „Nógrád megye" és „Salgótarján" feliratos üvegtárgyak a gyógyszeres- és ásványvizes palackoktól az üveggyár egyes korszakára vonatkozó termékek emblémáin és lógóin át az üvegmunkások által az étkezési szünetekben készített üveghalakig. A rendszerváltás után Nógrád megye a történelmi Nógrád megye címerével ellátott kristályszínű, csiszolt díszvázákat készíttetett a megyeházi hivatalokba. Népszerűek voltak a sport- és emlékeseményekre készített, valamint a népi vonatkozású termékek. Ezek között is kiemelkedő helyet foglal el az 1979. évi budapesti Öttusa VB-re gyártatott bordó színű, überfangos, csiszolt és a rangos esemény dátumával gravírozott díszváza. A hazai folklorizmus egyik jeles ünnepe, az 1960-as évek közepétől megrendezett Kiskunsági Pásztor- és Lovasnapok résztvevői a Salgótarjáni Üveggyárban készített zöld überfangos csiszolt, gravírozott diszvázával térhettek haza. A díszvázák, dísztálak gravírmotívumai között továbbra is elterjedtek voltak a klasszikus mitológiai, a vadászjelenetek és a magyar történelem egy-egy jeles személyiségének és eseményének ábrázolása is. Tanulmányi raktárunkban erről tanúskodnak a gravírozó mester Szikszai Pál kék, mitológiai jelenetes és színtelen, I. István királyt és kíséretét ábrázoló munkája, Mészáros István bordó, vadkanvadászatot ábrázoló dísztálja és Palik József zöld, török-magyar párviadalos díszvázája. Az überfangos, csiszolt-gravírozott üvegek közül ki kell emelnünk a Budapesten 1971-ben megrendezett Vadászati Világkiállításra készült, az erdők-mezők vadjait bemutató készletet. Ezt a készletet, illetve esetleges újragyártását kapta ajándékba Kádár János (hobbija volt a vadászat), az MSZMP főtitkára 1972-ben, hatvanadik születésnapjára. A díjnyertes ipari, üvegmüvészeti bemutatókra tervezett anyagból ebben az egységben Mánczos Józsefnek 1962-ben Az üvegipar legszebb terméke-díjat nyert 3410/4734 formaszámú jellegzetes geometrikus mintázatú matt csiszolt liköröskészletének darabjai és Hamza Erzsébetnek a csehszlovákiai Jablonecben 1976-ban aranydiplomát elnyert sötétzöld vázája, valamint az 1965-ben Az év legszebb terméke-pá-