K. Peak Ildikó et al.: Salgótarjánról diákoknak (Salgótarján, 2014)
A városi jogú Salgótarján
és nem utolsó sorban természeti értékek kerültek vissza a Karancs-Medves vidékből. A mai határvonal Liptay B. Jenő acélgyári igazgató és Krepuska Géza orvos határkiigazítási kérelme nyomán, az RMSV Rt. tárgyalásait követően, a vállalat csehszlovák állammal kötött megállapodása után alakult ki. A magyar királyi belügyminiszter egy 1921-es rendeletével Salgótarján nagyközségnek rendezett tanácsú várossá alakulását engedélyezte. 1922. január 13-én mondta ki Salgótarján nagyközség képviselőtestülete a rendezett tanácsú várossá való átalakulást, majd január 27-én az acélgyári olvasókör nagytermében megtartotta alakuló ülését a városi képviselőtestület. A következő napon választották meg a városi főtisztviselőket, köztük a polgármestert, a Szepesolasziból származó Förster Kálmánt. Az új városvezető 1910-től a Monarchia legfiatalabb kinevezett polgármestereként (25 éves volt) a szepességi Poprádot irányította 1919-ig, majd 1919-1921 között az akkor önálló Újpest helyettesítő polgármestereként dolgozott. Az új polgármester tehát a közigazgatásban gyakorlott vezetőként érkezett új működési helyére. Förster Kálmán a rá váró nehézségeket látva kezdetben elbizonytalanodott, hogy vállalja-e a feladatot. Egy lelki mozzanat segített neki: a Salgói várból a számára korábban oly sokat járt Magas-Tátra bérceit megpillantva döntött a polgármesterség elvállalásáról. Mivel szembesült Förster? A várossá nyilvánításig mindenképpen helytálló az a megállapítás, hogy a település öt részből állt: a bányai, a rimai, az üveggyári, a vasöntödéi kolóniákból (utóbbi kettő elhanyagolhatóbb jelentőséggel), valamint a városközpontból, mely szorosan egyik vállalati lakótérhez sem kapcsolódott. Az 1922-es várossá nyilvánítás előtt (sokáig még utána is) a salgótarjániak többségét kevéssé hatotta át lokálpatrióta tudat. A lakosság túlnyomó része más tájakról, vagy a szűkebb környékről érkezett betelepülő, illetve azok leszármazottja volt. Az itt élők nagy részét legfeljebb két emberöltőnyi múlt kötötte Salgótarjánhoz. A helyiek identitását inkább a vállalati kötődés határozta meg. A vállalati telepeken a mindennapi élet a munkarendhez igazodott. Salgótarján igazi munkásváros volt, a bányászatban és az iparban dolgozott a lakók túlnyomó része. A község vezetésének nem sok beleszólása volt az iparvállalatok által létrehozott lakóterek belső életébe. A vállalatok küldöttei voltak meghatározóak a községi képviselőtestületben is. Mellettük a régi földbirtokos családok (Szilárdy, Luby családok) rendelkeztek határozott közéleti súllyal. Érvényesült a virilizmus gyakorlata: a legtöbb adót fizető polgárok és jogi személyek nagy arányban képviselték magukat a képviselőtestületben. Egy vállalati vezetőnek akár két szavazati joga is lehetett: személyében és a vállalatot képviselve is leadhatta voksát. A polgármesterre ható külső kép: közmondásos, mindenütt jelenlévő sár, száraz időben por, az utaknak nem volt szilárd burkolata. A csatornázás, illetve a vezetékes ivóvíz hiánya, a szemétszállítás megoldatlansága. Nagy volt a lakáshiány. A város összképére jellemző volt az általános rendezetlenség. A település anyagi, szellemi, és építészeti fejlődése nem tartott lépést az ipari fejlődés és termelés súlyának mértékével. 1922-től a városi jogosultság sürgetően parancsolta a városrendezési, infrastrukturális, anyagi és szellemi fejlődés gyorsítását. 8 I SALGÓTARJÁNRÓL DIÁKOKNAK
