K. Peak Ildikó et al.: Salgótarjánról diákoknak (Salgótarján, 2014)
A modernizálódó Salgótarján
alakították ki az egykori központi bányakolónia területén. 1986-ban a nógrádi barnaszénbányászat 125. éves jubileumán nyílt meg a bányakolónia egyik épületében a bányászattörténeti kiállítás és a külszíni bányaszállítást bemutató skanzen. A nógrádi népzenei, néptánc hagyományokat kezdetben az egyes üzemi népi zenekarok és néptánccsoportok ápolták. A nógrádi folklór hagyományait az 1970- es évek közepén megalakult Nógrád Táncegyüttes és az 1980-as évek elején bemutatkozó Dűvő Népzenei Együttes emelte művészi színvonalra. A táncegyüttes által az 1990-es évektől évente megrendezett Nemzetközi Népzenei Fesztivál számos egzotikus táncbemutatóval is megörvendeztette a közönséget. A komolyzenei élet már az 1950-es években kibontakozott, 1955-ben alapították a Salgótarjáni Zeneiskolát. Ma Váczi Gyula Művészeti Iskola néven működik. Salgótarján zenei életét a Salgótarjáni Szimfonikus Zenekar és a Liszt Ferenc Kamarakórus mellett több kamara és amatőr együttes jelzi. Az 1950-es években a könnyűzenét hagyományosan az üzemek támogatásával működő acélgyári Szürke Fiúk és az üveggyári tánczenekar képviselte. Mint ahogyan e két üzem kultúrotthona számított a legkedveltebb táncos, zenés szórakozóhelynek. Az 1960-as években bontogatták szárnyaikat az első amatőr rockzenekarok is. Az új zenedivat és stílus, a beat ritmusait játszó diákzenekarok az akkor még reprezentatív Karancs Szálló presszójában léphettek fel, amelyet a fiatalok szeszmentes szórakozóhelyeként Fórum presszóvá alakítottak. A belépés előfeltétele volt a kulturált öltözet és viselkedés. A Fórum presszó, amint az a nevében is szerepel, közérdekű társadalmi kérdésekről, irodalomról rendezett vitáknak adott helyet, de természetesen nem hiányzott a műsorból a zene és a tánc sem. Salgótarján az Amatőr Könnyűzenei és Jazzfesztiválok révén hamarosan a hazai könnyűzenei térképre is felkerült. Az 1970-es években alakult meg az akkor legsikeresebb salgótarjáni rockzenekar, a Fanyúl, amely még kislemez kiadásáig is eljutott. A rockzene hagyományait a városi rockzenekarok, valamint a város által évente szervezett salgóbányai rocktábor őrzi. Az 1980-as évek közepén egy újabb zenei irányzat írta be magát Salgótarján zenei történetébe, majd vitte el a hírét a világba: a dixieland. 1984-ben indították útjára a József Attila Művelődési Ház lelkes munkatársai, Mezei István és Tóth Csaba a Salgótarjáni Nemzetközi Dixieland Fesztivált. Az idén 30. évébe lépett fesztivál rangját jelzi, hogy a hazai jazzélet legfontosabb zenekarai, hogy pl. a legismertebb Benkó Dixieland Bandet említsük, szinte minden alkalommal részt vettek a rangos nyugati, keleti és tengerentúli előadók mellett. Legutóbb pedig Salgótarján neves szülöttje, Snétberger Ferenc gitárművész játékának tapsolhatott a közönség. Salgótarján sportja az ország, de a megye közvéleménye előtt sokáig egyet jelentett a több évtizedes NB l-es múltú SBTC labdarúgó csapatával, különös tekintettel a vidék legjobbja címet három alkalommal (1956,1961,1972) is elnyert együttesekre. A „Stécé" 1972-ben megszerezte a bronzérmet a labdarúgó bajnokságban. Ezzel megmérethette magát a nemzetközi csapatok között az UEFA Kupában. 1980- ban azonban kiesett az első ligából, és azóta is keresi önmagát. A még nagyobb múlttal bíró acélgyári csapat, a SKSE, helyi nevén „Sese" nem büszkélkedhetett ilyen eredményekkel, legalábbis a labdarúgás terén. Annál inkább büszke lehetett 36 I SALGÓTARJÁNRÓL DIÁKOKNAK
