K. Peak Ildikó et al.: Salgótarjánról diákoknak (Salgótarján, 2014)
A városi jogú Salgótarján
állandósult számú munkanélküli élt a városban, ami a gazdasági világválság idején jóval 1000 fölé emelkedett. Az 1939-es üveggyári, valamint 1940-es városkörnyéki, pálfalvai bányakerületben szervezett bányászsztrájkok mögött jelentős részben a nyilaskeresztes párt aktivistái álltak. 1938. november elején a város számára is kiemelkedő esemény volt az első bécsi döntés, és az azt követő bevonulás, melynek nyomán a Felvidék déli, magyarlakta szakaszának nógrádi részei is visszatértek Magyarországhoz. Ezáltal Salgótarján hat évig megszűnt határváros lenni. Förster Kálmán 1941 júniusában kezdeményezte a három Nógrád megyei város, a visszatért Losonc, a megyeszékhely Balassagyarmat, valamint Salgótarján vezetőségeinek találkozóját. Beszédében a más városok közötti rossz értelemben vett rivalizálást kárhoztatta, és jó példaként kívánta mások elé állítani a nógrádi városok együttműködését. Förster Kálmán volt a leghosszabb ideig hivatalban lévő városvezető Salgótarján eddigi történetében. Az 1960-1970-es években lezajlott átépítés fényében városfejlesztő munkája ma talán nem tűnik látványosnak, de kortársai, akik Förster Kálmán hivatali ideje vége felé visszatekintettek, komoly fejlődést érzékeltek az 1921-es elhanyagolt állapothoz képest. Mindenekelőtt a lelkekben igyekezett meghonosítani egy lokálpatrióta hozzáállást és polgári öntudatot. „Avárosnak nincs jövője", „kifogy a szén, elköltözik a gyár" - az ő korában is sokan festettek sötét jövőképet. Válasza erre az volt: „Éppen ezért kell várossá fejleszteni külsőleg is, hogy ha ezek egyszer bekövetkeznek, meg legyen a miliő és kedv új lehetőségek megteremtésére." A második világháború során a helyi bánya- és ipari üzemek hadiüzemként termeltek, a kor műszaki szintjének megfelelő termelői kapacitásukat ekkoriban járatták csúcsra. A második magyar hadsereg, illetve a 23. losonci gyalogezred kötelékében harcoló salgótarjáni honvédek megjárták a keleti frontot, a Don- kanyarnál hősies helytállásuk mellett komoly veszteségeket szenvedtek. Förster 1943 nyarán a számára egyre feszültebb politikai környezet és a személyét ért támadások után lemondott a polgármesteri pozíciójáról, fél évig szabadságon volt. 1944 elejétől Dr. Rátky Béla töltötte be a polgármesteri posztot. Hivatali ideje szinte végig egybeesik a német megszállással. A helyi társadalom összetételét érintő drasztikus változás volt, hogy a település modernizációs folyamataiban az iparosodás óta aktívan részt vevő zsidó közösség nagy részét 1944 júniusában deportálták. Az 1944. decemberi frontváltás során a városban nem folytak harcok, a városképet nem érintette a háborús pusztítás. A szovjet csapatok december 26-án vonultak be a városba. Jelentős anyagi károk az üzemek németek általi bénításakor (igyekeztek lehetetlenné tenni a szovjet bevonulás utáni ipari termelést] következtek be, illetve a szovjet hadseregnek kellett jóvátételként termelni a salgótarjáni gyáraknak. 20 I SALGÓTARJÁNRÓL DIÁKOKNAK
