K. Peák Ildikó - Shah Gabriella: Mihályfi-gyűjtemény - Dornyay Béla Múzeum, Salgótarján (Salgótarján, 2014)
Egy gyűjtő portréja (Mihályfi Ernőről)
K. Peák Ildikó Egy gyűjtő portréja (Mihátyfi Ernőről] Egy gyűjteményről szólva elsőként annak létrehozójáról kell beszélnünk, írnunk, hiszen az a módszer, hogyan választotta ki a gyűjtő a számára fontos és értékes alkotásokat, mit tartott igazán fontosnak és értékesnek megszerezni, sokat elárul a „magánemberről" és viszont; az egyén, a személyiség, az érdeklődési kör s az ízlés megszabja s megszabhatja a magángyűjteménybe került alkotások körét, jellegét. A műgyűjtés Mihályfi Ernő korszakában, az 1950-es, 1960-as években természetszerűleg egészen mást jelentett, mint a 19. sz. nagy polgári gyűjteményeinek kialakulása idején és egészen mást, mint napjaink, a rendszerváltást követően új, piaci alapokra helyezett, egyszersmind a köz- és magán- gyűjtemények közötti szorosabb kapcsolatot feltételező és kialakító tevékenysége. „A gyökerek még korábbra visszavezet- hetőek. Az ötvenhatos forradalom után konszolidálódó rezsim két szempontból is toleránsabban viseltetett... mint tette azt a korai ötvenes évek szélsőséges felfogása. Az, „aki nincs ellenünk, az velünk van" szlogen jegyében a Kádár János vezette puha diktatúra a modern és a kortárs művészetben igyekezett kerülni a konfliktusokat, egyre szabadabb teret engedett az egyéni, akár progresszív ízlésnek, feltéve, hogy annak nem volt politikai vetülete. A magántulajdont sem támadta olyan hevesen: így a műgyűjtés a korszak „három T" elnevezésű kulturális politikájában a „tűrt" (nem támogatott, de nem is tiltott) kategóriába került. Az 1949-1956 között betiltott árverések 1957-től újraindultak. Mihályfi-gyüjtemény 3
