Balázs János: Versek - vallomások - látomások (Salgótarján, 2008)

Füstölgések

Rá se nézzetek arra,

Ülök az asztalnál.

amit festek:

Nem igaz!

ócska meséket,

Nincs is asztalom,

nyomorék testet.

csupán az óra lassan jár,

Nem létező állatok

ezért biztatom

tömegét kevergetem.

magam és vigasztalom.

Olyant is kipróbálok,

Lélekidomítás,

ami alig történik

remeteségbe zárás,

meg, az emberen.

légyottra hívás:

Az én kezeim között

áldozata dóan

még új világ is terem, ami, ha kész bennem, össze is töröm.

Izzók, mint kovács kezében, üllőn

megfizetni drágán.

a szikrázó vas:

Ecet és epe keverékben

adok a világnak

fanyarul keserű

édeset, keserűt,

nedvvé lett a vérem.

savanyút és sósat.

Hű, ha! Ez súlyos eset! Fenekemre mégse esek; lábaimon inkább feszesen, büszkén állok, s egyéni magasomból

Szalmaláng:

nevetem az alattam

füstös lángolás,

nyüzsgő világot.

lecsapódik,

Az emberekre nem is gondolok:

elcsavarodik,

ők azt hiszik: boldogok,

nem melegít

gazdagok, erősek!

se nem hevít;

Én nem hiszem,

mint bárány,

mert életük csupa teher,

leheletszelíd

merő seb,

párában gomolyog,

amelyre gyógyulást

rozsdás abroncsba

orvos nem talál,

köti a tekintetet; babonás ábrákban torzulva integet, mesébe andalít s a csendre nevet, mely tőle szökik, s végül a pernyét a szemétre lökik.

csak az örök halál.

71