Balázs János: Versek - vallomások - látomások (Salgótarján, 2008)

Élet, égés, salak

A Pécskő utcában,

Sűrű vak süketség

a cigány soron:

fekszi a völgyet.

nincs komám,

Akác erdő zöldül;

se sógorom,

nincsenek tölgyek.

rokonságom is

Vannak szabályos,

elpártolt tőlem,

vasbetonból magasra

vagy régen meghaltak

emelt, hideg falak;

és titkos nyugalmat

színesre festve,

leltek a temetőben.

keményre vasalva, összetömörítve: olyan formában, amiről látszik,

Életem menetéről,

belemarkol a szívbe,

kemény sorsomról

ami a mában

sokat beszéltem én:

a jövő irányába

bizony lehetne abból

ki van feszítve,

jó hosszú regény.

mint útirány.

□e kinek? Minek?

Hatalmas az ember:

Senkinek?

Vagy mindenkinek!? Ne lásson belőle senki mást,

ezzel szemben anyaga silány.

mint tüzes követ,

□lom a lélek, kő a szív,

amit a gondviselés

s szuszogva nyög

a sors kezével

az élni akarás:

az emberiség

a szikrányi parázs

szeme közé lövet.

morajlik, dohog: kínos pillanat, mégis ellobog, mint sivár pusztában fellobbanó szalmaláng: a sors mindent mohón felemészt: annyira falánk, annyira erős: az ember is tőle hős és tőle nyomorék.

24