Balázs János: Versek - vallomások - látomások (Salgótarján, 2008)
Ez az én valóságom...
nak kikézbesítették, a cigányok bamba arcfintorral fogadták, vagy nem is vették tudomásul. A hivatalos papírokat összetépték, és mintha semmi se történt volna, öten- hatan csoportba összeülve félvállról hányták-vetették meg a szabályos és törvényes határozatot. Ahány családos apa volt, annyiféle módon, cigányos gondossággal csűrte-csavarta, magyarázta. Mert tudja meg a világ, és értse meg az ember, hogy a cigány nagyon hetyke, büszke, sokat tudó embernek képzeli magát az önmagaszabta hagyományos világában. A negyvenöt évvel korábbi cigány kitelepítés - úgy tervezetben mint kivitelezésben - elakadt a cigányság csökönyös makacsságának szövevényében. Azon időkből élénk emlékeim vannak, elémbe villannak a hencegő, dulakodásba fulladó történetek, amikor éjnek idején hazafelé hullongtak szesztől felpaprikázva és örökkön azon vitázva, hogy ki a jobban és szebben muzsikáló zenész? A lármára, kiabálásra ébredő cigányasszonyok összefutottak, és egymás hajába kaptak, legtöbbször ilyen történetekből eredtek a hetekig tartó nappali veszekedések. Az utóbbi években érdemük szerint szigorúan és élesen bíráltam a cigányok helyzetét és a cigány kicsiség beillesztését a nagy nemzeti egészbe. Leheletszerűen könnyű megszabni a cigányok átköltöztetését új környezetbe és a cigányok által nem kívánt idegen valóságba. A cigány akkor is az lesz, és marad annak, ami volt vándorlásaiban, sátorozásaiban, félelmektől átszőve, üldözötten vagy megtörve. Még cigánynak se illenék nevezni magamat, ha meg nem említeném, hogy fiatal koromban elég sokat csináltam a pelyvás sár megmunkálását vályognak, téglának; és azt se hallgathatom el, hogy amikor a sárban térdig merültünk, dagasztottunk egy szál alsónadrágban, félmeztelen, mégis vizesre izzadtan, árgus szemekkel figyelték munkánk menetét, mert hát köztudomású volt, hogy a cigányok lopnak. Gondolataim szerteágazása most olyan, mint burjánzó májusi növényzet, melyet az eső zuhogva mos és növeszt, és színes képekben osonnak fényes csíkok, nyugtalan álmok, lángoló napok, üszkös éjszakák. Mintha a felbolygatott cigányság vergődését látnám: hetyke, cifra, hagyományos, rongyos büszkeségét, amit én sohasem tudtam átvenni mosdatlan örökségül. Életem végéig, mostanáig, nem voltam egyéb a cigányság között csak pocsék élősködő, akiről sok képtelen pletyka elhangzott maradandó mesének. Sértett vagy nem? Ez rejtély marad. Nekem ez az írás nem elméleti kapaszkodás, ahogy gondolná valaki. Hanem olyan mérhetetlen nehezék, amely súlyával megfeküdte énemet. Nem vagyok képes szabadulni a fájdalmas nyomástól, csak időnként, akkor, ha kibeszélem a cigányság rongyokba burkolt csentergését, élő valóságát. Nem terjengek széles téreken, gondolataimban itt maradok a salgótarjáni cigányhegyen, amelynek putricsomója most már rom- ladék-rakás és rendetlen szemét-hulladék erjedés. Itt időzök, szemlélődök, rajzolgatok, megállók vagy lekuporgok a széttúrt putri roncsalékok között, készítem a vázlatokat a még megmaradt, romladozó cigány témákról a húszezer köbméternyi szeméthegy horpadáson. Keserű képzelgés vagy émelygő valóság ez a végső pusztulásba dőlő cigányvilág? Ha erőltetem is, de mégis megvan bennem a jóakarat, kiállni mellettük, pártolni és nehézkes lépésekben előbbre vinni ügyüket az őket is megillető méltánylás irányába. Nyilatkozat: Nincsenek különleges, távolba szökkenő terveim; most éppen úgy nincs, mint életem előbbi időszakában sem volt. De néhány év óta, ha csak halványan is, valami keveset változtam. Ezt le sem tagadhatom! Ezt a változást, amelynek súlyos lényegét - ha akarom, ha nem, el kell fogadni - titkolni vagyok kénytelen, hogy az elődeimről rám maradt hagyatékot hamarosan le fogják bontani, és elvesztem azt a szeretett hajlékot, amelyben hatvannégy évet leéltem. Ez pedig számomra megemészthetetlen szomorúság és keserű fájdalom. De mit tehetek, mint folyton a tépelődés, önmarcangolás párharcát vívom magamba roskadva, és nyűvi, zúzza a tudat lényemnek minden porcikáját, amelynek természetes összessége tekeregve bolyong cselekvéseimnek visszás forgatagában. Hát bizony így van. Az igazságadásnak és valóságomnak izzása ég feszülő szellememben. 13
