Bagyinszky Istvánné - Szvircsek Ferenc (szerk.): Értékek és konfliktusok. Salgótarján és Nógrád megye kulturális élete a hatvanas években. Történeti tanácskozás Salgótarján, 2004. október 25. (Salgótarján, 2005)

Csongrády Béla: A művészeti élet változása és tükröződése a megyei sajtóban

Értékek és Konfliktusok tál egybecsengő módon - a kulturális színvonal emelkedését tartotta. Ugyanebben a szellemben állapította meg azt is, hogy a város új szellemi arculatának kialakítása nem most kezdődik és nem megy máról holnapra. Annál is inkább, mert az újat, a születőt mindig nagyobb kritika fogadja mint a régit. Salgótarján megyei kultúrközponttá fejlesztéséről 1964. december 1-jén meghozott határozat teljes szövege a Nógrád december 6-i számában jelent meg és örökítődött meg az utókornak. A dokumentum tartalma, követelményrendszere az előzmények - főként a vitaindító cikk - ismeretében nem szolgált nagy meglepetéssel, mondhatni, hogy „a mag jól előkészített talajba hullt”. A kulturális helyzetet keretbe foglaló tényezők szám­ba vétele után a határozat az alapvető kultúrpolitikai célokat fogalmazta meg, majd a vá­ros kulturális kisugárzó szerepének növelése érdekében megoldandó közoktatásügyi és népművelési teendőket szedte pontokba. A művészetekre vonatkozó passzusok értelem­szerűen az utolsó részben, a „népművelés feladatai” címszó alatt jelentek meg. A c./ pont arról határozott, hogy „el kell készíteni az új művelődési ház megyei feladatát is magában foglaló programját. Igényes, magas színvonalú színházi életet kell biztosítani budapesti, miskolci és helyi színjátszó egyesületeink programszerű igénybevételével... Megyei jellegű népművelési hagyományainkat (népviselet, népi tánc, dal- és kóruskul­túra, a népművészet különböző ágazatai) a művelődési tanácsadó kezdeményezéseként megfelelően ápolni, történetileg feldolgozni és mint népművészeti kincset kellően pro­pagálni kell.” Az e./ pontban az fogalmazódott meg, hogy „ki kell fejleszteni a megye iro­dalmi életét, az irodalmat szerető közönséget szervezettebben kell összefogni. A „Palóc- föld”-et rendszeresen megjelenő, szemlejellegű folyóirattá kell fejleszteni.” Itt jelent meg a fentiekben már idézett - és részben elemzett - igény a Nógrád vasárnapi mellékletének irodalmi jellegű megyei fórummá való átalakítására is. E pont utolsó mondata arról in­tézkedett, hogy „a városban magas színvonalú irodalmi színpadot kell szervezni.” Az f./ pont alatti szöveg volt talán a leghosszabb a részfejezeteken belül. Ez foglalkozott ugyan­is a képzőművészettel. A lényeg mindjárt az első mondatban összefoglaltatott: „A salgó­tarjáni képzőművészek számára kedvezőbb feltételeket kell teremteni alkotó munkájuk­hoz.” A határozat politikai rangra emelte, amikor kimondta, hogy „a Képzőművészek Észak-magyarországi Területi Szövetsége minden évben rendezzen széleskörű, színvo­nalas kiállítást, s emellett a megyei művészek munkájából is egyéni, valamint csoportos tárlatokat. Rendszeres tárlatokkal, képzőművészeti bolt, üzemi ösztöndíjak létesítésével stb. el kell érni, hogy a megyei és az itt bemutatásra kerülő más területen élő művészek alkotásai révén a lakosság ízlése és esztétikai igénye kifejlődjék, megnövekedjék, s en­nek hatására mind hamarabb megszűnjék a giccses „műalkotások” terjesztésének lehe­tősége. Gondoskodni kell arról, hogy néhány éven belül művésztelep létesüljön a város­ban. Hasonlóképpen meg kell oldani a megfelelő kiállítási helyiség gondját is. A pártér­tekezlet elérendő s fontos célnak tekinti, hogy a város köztereire, közintézményeire szín­vonalas képzőművészeti alkotások kerüljenek. Szabó István Kossuth-díjas szobrászmű­vészünk bányászati témájú alkotásait Salgótarjánban egy állandó jellegű bányászati mú­zeum keretében kell elhelyezni.” Eddig tart az f./ pont, s a következő, a g./ mindössze egy mondatot tartalmaz: „A városban szabadtéri színpadot kell építeni. A h./ pontba ke­rültek a zenei élettel összefüggő feladatok: „Meg kell szervezni a városi jellegű szimfoni­kus zenekart, működésének anyagi feltételeiről időben gondoskodni kell. Az acélárugyá­ri és a bányai fúvószenekar továbbra is fenntartandó. Minden esztendőben meg kell ren­48

Next

/
Oldalképek
Tartalom