Bagyinszky Istvánné - Szvircsek Ferenc (szerk.): Értékek és konfliktusok. Salgótarján és Nógrád megye kulturális élete a hatvanas években. Történeti tanácskozás Salgótarján, 2004. október 25. (Salgótarján, 2005)
Erdős István: Töprengő tudósítás a hatvanas évek népműveléséről, művészeti életéről
Értékek és Konfliktusok IV. Amire egykor büszkék voltunk, azt most engednénk feledésbe merülni? Különös-fájdalmas ellentmondás: a népművelésben, majd a közművelődésben, művészeti életben közreműködő értelmiségiek egyszerre gyűlöltük és szerettük a hatvanas évek változásait. Gyűlöltük a helyzetet, hogy nincs mód kimondani, érvényesíteni felismerésünket: az ország fölé tornyosuló Moszkvának nincs igaza! A létező szocializmus sztálinista modellje tarthatatlan, az emberarcú-szocializmust hirdetők sehol nem tudják a gyakorlatban megvalósítani álmaikat. Ha az ötvenhat után hatalomba került párt, kormány maga is zavaros etikai helyzetben van, vitatható legitimációval uralkodik, akkor hogyan várható el az ország, a nemzet nélkülözhetetlen erkölcsi megtisztulása? A vak is láthatta: ezer hektó számra hamisítják a borokat, az új gazdasági mechanizmus nyitotta kiskapukon milliók vándorolnak munka és teljesítmény nélkül csődhelyzetben lévő gazdálkodó egységek, üzemek vezetői zsebébe. Pince-műhelyekben butik-szabók ezrei varrják be gátlástalanul gyenge vászonból készült farmerjaikba a legdivatosabb világcégek márkajelzéseit, és a sok nyilvánvalóan hamisított áru hiába zúdult ki a Nagykörút nyilvánossága elé is, Pásztó, Balassagyarmat, Salgótarján kirakataiba is, senki nem volt abban az etikai helyzetben, hogy számon kérje a hamisítókat. Szemünk láttára adták s vették első osztályú futballmeccsek eredményeit edzők és zug-menedzserek olyan állami forintokból, amit az adófizetők izzadtak ki. Még az is előfordult Salgótarjánban, hogy olyan meccset is megvettek a fiúk, ahol jobb csapatként nyilvánvalóan győztes lett volna a bányász nevet sokáig megőrző együttes. „Ha mások cinkelt kártyákkal játszanak, - jelenti ki egy elnökségi tag tiltakozására a „makulátlan tisztességű” mesteredző, - akkor nekünk is cinkelt kártyával kell játszani ha élni akarunk.” S lefizették az esélytelen ellenfelet is! Szemünk láttára állítottak ki különféle egyetemeken és esti egyetemeken diplomákat, okleveleket olyan kádereknek, akik nyilvánvalóan az érettségin se felelnének meg, de a nyolc elemi ismeretanyagából se tudnának levizsgázni. S szólt a hatalom: ez is, az is felsőfokú végzettségnek számít. Annak számított! Ki lehetett nevezni a „friss- diplomást” valami jól fizető állásba. Volt olyan nagyüzem Salgótarjánban, ahol a monumentális irodaházban 22 főosztályvezetői, főosztályvezető helyettesi státusznak főzték a kávét a titkárnők... S a 3000-4000 dolgozó hallgatott... Mégis! Ilyen körülmények közt is vállalni kellett egyfajta naiv hitet: jobbítani mindenképpen muszáj a valódi értelmiségnek. Muszáj, kötelező, mert majd az oktatás, a népművelés, a műveltség eszközeivel lassan megváltoztatjuk a beidegződéseket, az erkölcsöket, sőt a gazdasági mechanizmusokat is. Akik a hatvanas évek Nógrádjában a népművelés, az alkotó műhelyek környékén dolgoztak általában efféle „naivitással” végezték munkájukat... S elismerésektől, kitüntetésektől függetlenül büszkék voltak a viszonylagos munkasikerekre is... 1. Az alkotó műhelyek körében a leglátványosabb fejlődést a képzőművészeti élet alakulása terén produkálta Nógrád megye, Salgótarján, Balassagyarmat. S ha szerette, becsülte valaki, ha nem, el kell ismerni, hogy a hatvanas években ebben fő szerep, gigantikus munka teljesítmény, szervezési siker jutott Czinke Ferenc grafikusművésznek, Nézsa, Zagyvaróna, a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium, a Bolyai Gimnázium igen 26
