Bagyinszky Istvánné - Szvircsek Ferenc (szerk.): Értékek és konfliktusok. Salgótarján és Nógrád megye kulturális élete a hatvanas években. Történeti tanácskozás Salgótarján, 2004. október 25. (Salgótarján, 2005)
Műveltség és magatartás
Értékek és Konfliktusok tározója ez. Létét, hatékonyságát, működőképességét, létfontosságúnak tartom. De nem csupán véleményeltérések idején, hanem a mindennapi működés állandó velejárójának is kell lennie. Hiszen, ha a bizalom nem az élet velejárója, azt mind a szellemi, mind a fizikai-idegi állapotban kedvezőtlen következmények kísérik. Az én kialakulásában, fejlődésében különös jelentősége van - lényegénél fogva - a társas, a közösségi, a társadalmi cselekvés lehetőségének, ezért arra külön is figyelmet fordítok. II. Az én és a közösség viszonya Korábban szó esett már arról, hogy az egyéni-közösségi kapcsolatok szerencsés esetben harmonikusan jönnek létre, alakulnak ki. A jelző pozitív tartalma lényeges. Bár azt sem felejtjük, hogy végül is bármely szituációról legyen is szó, ha a kapcsolat létrejön: építhet, vagy rongálhat. Gondolkodásunkban - noha a további variánsokról sem feledkezem meg - elsősorban az építés lehetségességét, a közlekedés esélyeit tartom vizsgálandónak, így fontosnak is. A kapcsolatkialakítás hosszú és bonyolult - mert emberi-rendszerében első, tudatos állomásnak azt tartom, amikor tisztázódnak a sajátosságok. Ahhoz, hogy a kapcsolat összetartó legyen a viszonylatrendszer mindkét irányában, annak szükségességét kell elfogadni. Ez természetesen azt feltételezi, hogy legalább a fő jellemzők tekintetében rendelkeznek egymásról olyan ismerettel, amely alapján a kapcsolatfelvétel tudatosul. Ebben az esetben az esély nagyobb a jó kezdethez, de még így sem kizárólagosan jó irányú lehet a kifejlet. Hiszen az egyéni ismeret, a közösségi törekvések belső rendje hordozhat magában feszültséget teremtő tulajdonságot, amely javítja, vagy rontja az általánosan meglévő állapotot. Ezért is tartom lényegesnek, hogy a felismert szükségességgel egyidőben jelenjen meg, és kölcsönös figyelemmel fokozódjék a tolerancia, a türelem, a gyakorlatban és az elméletben is. Az egymásrautaltság, felismerése és gyakorlása, az egymás iránti megbecsülés és tisztelet, nem egyszerűen pedagógiai nézetek jelenlétét feltételezi, hanem politikai-politikusi magatartást követel. A kapcsolat hangsúlyosan gyakorlati. Ezt a követelményt azonban kétoldalú történeti érzékenység nélkül nem lehet teljesíteni. A történetiség kezdetei nem nyúlnak a végtelenbe, de a most: a ma és a holnap születő új minőség körvonalazhatósága, mozgásirányának felismerése szükségessé teszi, hogy az azt megelőző minőség belső rendjét, ösz- szetételét ismerjük. Korunk emberének - azzal együtt, hogy nem mondhat le régmúlt századok történetének ismeretéről, az ember kulturális alkotásainak nagy korszakairól - elsősorban az utolsó száz - kétszáz év: pontosabban a XIX. század kezdeteitől pontos ismerettel kell rendelkeznie. Sokat vagy legalábbis többször előfordul hétköznapi beszélgetésekben az értelmiség indokolt, mások által szükségtelenül gyors helyváltoztató magatartása. Úgy vélem: hogy ez természetes, de ezentúl, a mögöttes okoknál nem vettük még ma sem kellően figyelembe, hogy a rész - a régió - vagy az egész nemzet történetével kapcsolatos ismeret foka, annak hiánya a jelenleg felismertnél e tekintetben is nagyobb szereppel bír. A helyváltoztatás esetén a gyökértelenség téves vagy tényleges érzése fogalmazódhat meg az egyén oldaláról. De a történeti-közösségi tudat pontatlanságai, túlzásai, egyoldalúsága indokolatlanul taszító hatású is lehet. A tisztázás regionális viszonyok között az általánosnál is több buktatóval jár, hiszen az eszmék pontosítása, 179
