Bagyinszky Istvánné - Szvircsek Ferenc (szerk.): Értékek és konfliktusok. Salgótarján és Nógrád megye kulturális élete a hatvanas években. Történeti tanácskozás Salgótarján, 2004. október 25. (Salgótarján, 2005)
Praznovszky Mihály: Az ember, aki a történelemről kívánt szólni - Horváth István (1939-2005)
Értékek és Konfliktusok lyük nem volt a harcra. így aztán talán ők az egyetlen harci osztag, akik egy összecsapásban sem vettek részt. (Leszámítva egy véletlen lövöldözést.) Ugyanakkor 1945 után a pártideológia nagyon is tudatosan felhasználta őket és emléküket egy közösségszervező eseménysor felépítésére. Múzeumot alapítottak Karancsberényben, a parancsnoknak szobra készült, az osztagnak emlékmű, szocialista brigádok vették fel ezt a nevet, történetüket sokan megírták stb, stb. Még az új múzeumot is Nógrádi Sándorról nevezték el 1980-ban. Ami az akkori megyei múzeumigazgató, Horváth István akarata ellenére történt. Máig emlékezetes az a döbbenet, amellyel bejelentette kollégáinak a megyei pártvezetés döntését, amelyet persze az ő és munkatársai megkérdezése nélkül hoztak. (Szellemes visszavágása volt, hogy a rendszerváltás idején, amikor megint megyei múzeumigazgató volt, levette az épület homlokzatáról a keresztnevet s lett az intézmény neve: Nógrádi történeti múzeum.) Ám még itt nem tartunk. Horváth István tehát egy összetett cselekvésű korba és városba érkezett. Lebontani a régi várost és építeni egy újat. Megteremteni az intézményeket. Létrehozni új, addig soha nem volt intézményeket. Ekkor kap új épületet a művelődési élet, új otthont a könyvtár, de levéltára még mindig nincs a megyének, humán felsőoktatási intézménye pedig nem is lesz, leszámítva majd a pénzügyi főiskola helyi tagozatát. Gyakorlatilag minden átalakul a városban, ez már egy másik Salgótarján lesz. Ráadásul ekkor hirdetik meg az 1000 értelmiséget Salgótarjánba nevű futurisztikus akciót. Éppen ide, ahol 1945 óta az egyik politikai egységesítő erő éppen az értelmiség-el- lenesség volt. 1956-ig egészen biztosan ez volt a helyi pártmozgalom egyik jól mozgósítható és felfelé jelenthető, ellenség-kép bizonyítási lehetősége. Horváth István tanárként kezdi pályáját, pályázat útján érkezett a városba. Hihetetlenül gyors karriert fut be, tíz esztendő múltán már a megyei tanács elnökhelyettese. Közben volt könyvtáros és politikai munkatárs is. E gyors karrier mögött kétségtelen hogy látunk egyéni ambíciókat is. De melyik tehetséges fiatalban nincs ambíció egyre nagyobb és nehezebb feladatok ellátására, önmaga erejének kipróbálására? De még inkább kell látnunk azt, hogy Horváth István maga kérte a feladatokat. A vezetőket irigylik ugyan, de vezetői feladat ellátására mégis kevesen vállalkoznak. így aztán mindig az kerül előtérbe aki vállalja a feladatot, akire egyre több terhet, azaz megbízást lehet rakni, akinek szenvedélye és élethivatása a közösség szolgálata. Ilyenek viszont nagyon kevesen vannak. De akkoriban Salgótarjánban nagyon jó fiatal csapat dolgozott együtt. Csik Pál, Kojnok Nándor, Csongrády Béla, Kiss Aurél, Kicsiny Miklós stb. Fiatalok és lelkesek, ahogyan elképzeljük az elsőgenerációs értelmiségieket, akik kapnak ugyan elegendő ideológiai töltetet, de még több bennük a hivatásszeretet és egy furcsa attitűd: a közösség szolgálata. Ma már furcsa és elképzelhetetlen fogalom ez: a közösség önzetlen szolgálata. Munka éjjel-nappal. Fáradhatatlanság, megjelenés, vitakészség és vitatkozás, írás és közvélemény-formálás. Nagyon nagy lehetőség volt ez akkor s persze nem csekély konfliktussal jár. Horváth István is szívesen emlegette például a Csohány-ügyet. A kiváló grafikus nagyszerű kerámia falat épített az új Karancs szállóba. Az Énekek énekét jelenítette meg s az idézeteket is a Bibliából válogatott. Óriási botrány lett nem is a Biblia, hanem a képek erotikája miatt. A párt-prüdéria elleni nyílt vagy ravasz harcot Horváth István már anekdotaként emlegette a későbbi években, de a helyzet megélése és az ellenfél legyőzése nem csekély bölcsességet, türelmet és lelkierőt kívánt az említett fiataloktól. 162
