Bagyinszky Istvánné - Szvircsek Ferenc (szerk.): Értékek és konfliktusok. Salgótarján és Nógrád megye kulturális élete a hatvanas években. Történeti tanácskozás Salgótarján, 2004. október 25. (Salgótarján, 2005)
Praznovszky Mihály: Az ember, aki a történelemről kívánt szólni - Horváth István (1939-2005)
Értékek és Konfliktusok élt - az apa hivatalsegéd, más szóval pedellus a helyi általános iskolában - de életmódjuk öröklötten mindvégig a földhöz, a faluközösséghez kötötte őket. Ha van valami, ami ma már a legendák távolába vész, akkor éppen ez az. Ami a 20. századi magyar történelem, irodalom, közgondolkodás egyik tartópillérre, vagy éppen vita lehetősége: a népi kultúra és annak sajátosságai. Ennek számos eleme van, amit ösztönösen magával hozott az Alföldről. Például az egymáshoz tartozás erejét. A legszűkebb közösséghez, a családhoz való kötődés minden viszontagságon át való megtartását. S bizonyára az apai intelmek hitelessége volt számára a másik alapvető norma is: hinni valamiben és ahhoz hűségesnek lenni. E hűségnek a fontossága igazán a 20 század utolsó évtizedében értékelődött fel. Ez a hűség egy gondolathoz, egy ideához a legmélyebb sajátja volt: a Váci Mihály-i hűség ahhoz a földhöz, ahonnan vétetett. Azokhoz, akiknek a sorsát látta és maga is megélte. Mert azért öt gyereket felnevelni a szüleinek, egy pedellusnak és egy otthon dolgozó anyának az 1940-es, 1950-es években azért valami hihetetlen erőfeszítésbe kerülhetett, amelyet csak az ösz- szetartozás kötelme tudott megélhetővé tenni. (Horváth István 1939-ben született, tehát gyermekkora már a szép új világ esztendeire esik, s van némi fogalmunk a magyar mezőgazdaság és a parasztság 1945 utáni problémáiról.) A másik város Nagykőrös, ahol a gimnáziumot végezte. Nyilvánvaló, hogy akkor is élt, s ma is él az a legendárium, amely ezt a várost övezte. Amely talán akkor még szorosabb volt, hiszen egy gyakorta változó közoktatási politikában kellett lennie valami állandósult értéknek s ebben a városban ez a híres református gimnázium históriája, s annak kisugárzása volt. Az az a bizonyos tanári kar az akadémikusokkal, élükön Arany Jánossal. Egy ilyen városban megélni a tudás-szerzés első s talán legfontosabb, tudatos esztendeit, az nemcsak meghatározó élmény, hanem újabb hozzátevés az életút összetevőihez. Azaz a múlt izgalmának, feltárásának igénye, vonzása. Akarva-akaratlan olyan történeti ismereteket kapott, hallott, tapasztalt, amelyek egyre inkább befolyásolták érdeklődését. Nem lehet véletlen, hogy történészi pályafutásának majd egyik meghatározó szintje lett az egyéni sorshelyzetek kutatása, az egyén és a kor konfliktusainak a bemutatása, elemzése, értelmezése. S persze Nagykőrösről származik a tudás mindenek- felett valóságának az elismerése és hirdetése önmaga számára. A tudáshoz pedig egyetlen út vezet: a tanulás. A folyamatos tanulás, amelynek viszont alap eleme a kérdezés. Horváth Istvánt minden megoldott probléma újabb kérdések felvetésére késztette s ezek hatására lépett újabb és újabb feladatok felé. Ezek a feladatok olykor tudatos választások voltak, máskor egy gondolat megoldása során jött rá olyan összefüggésekre, amelyek a téma továbbvitelét, más dimenzióba való áthelyezését jelentették neki. Hogy Szeged milyen értékű város volt számára, azt senkinek sem kell magyarázni, aki csak egyszer is megfordult ebben a városban. Már a város levegője, atmoszférája, a nagy árvíz után tudatosan kialakított városszerkezetének lenyűgöző hatása, középületeinek arányossága s persze a sok ezernyi fiatal látványa jelzi, hogy itt valami más van jelen. Horváth István ebben a városban végzi el az egyetemet magyar-történelem szakon. (A könyvtáros diplomát majd csak munka mellett, Salgótarjánban szerzi meg.) A szegedi létnek ugyancsak meg van a maga történeti hagyományrendszere. Bizonyára ekkor még csak említés útján tűnt fel neki Mikszáth Kálmán, akiből itt lesz író, de Móra Ferenccel mindennap találkoznia kellett, ha mással nem, hát a nevével, a róla elnevezett múzeum homlokzatán. Amely múzeumnak Horváth István gyakori látogatója volt, hiszen 160
