Bagyinszky Istvánné - Szvircsek Ferenc (szerk.): Értékek és konfliktusok. Salgótarján és Nógrád megye kulturális élete a hatvanas években. Történeti tanácskozás Salgótarján, 2004. október 25. (Salgótarján, 2005)

Praznovszky Mihály: Hét évtized Salgótarján sajtótörténetéből 1922-1992 között

Értékek és Konfliktusok dése folyik. E vállalkozók sem anyagilag, sem tudatilag nem tartanak ott, hogy felvállal­ják ezt a tevékenységet. Elveszett a város én-tudata. A gyorsított és erőltetett ütemű városfejlődés következté­ben az elmúlt évtizedekben betelepedő, tízezres nagyságrendű lakosságnak a város csak lakóhelye, de nem otthona. így nem is érdeklődik a város múltja iránt, érzelmileg nem kötődik hozzá, az ő szülőföldje nem ez. Generációk kellenek ahhoz, hogy ez megváltoz­hasson. Ugyanakkor a régi, a polgári Salgótarján lakói örökre elmentek közülünk, na­gyon komoly szellemi értékeket is magukkal víve. És számolni kell azzal is, hogy az elektronikus információközlők átveszik az „ural­mat" e területen is. A helyi televíziózás számtalan előnyénél fogva még inkább háttérbe szorítja a helyi sajtót (azaz felszippantja előle a lehetséges tőkét) s a könyvkiadást ugyan nem veszélyezteti, de egyre inkább csökkenti a könyvek, az olvasás iránti érdeklődést. Új kihívások ezek Salgótarjánban, amelyekkel azért is nehéz szembenézni, mert éppen e tevékenység megalapozottsága, intézményesültsége hiányzik. Felhasznált irodalom: Magyarország vármegyéi és városai sorozat (szerk. Borovszky Samu) ide vonatkozó kötetei Salgótarjáni könyvek kötetei (1933-1944. Salgótarján) Salgótarján története. Salgótarján 1972. Horváth István: Mezsgyén állva. 1988. Palócföld könyvek. Vertich József művei az egykori rimai életről Szabó Zoltán: A tardi helyzet - Cifra nyomorúság. Bp. 1988. Múzeumi évkönyv kötetei Múzeumi értekező kötetei Palócföld évfolyamai A magyar sajtó története II/2.1867-1892. Bp. 1985. Akadémiai Kiadó. 145

Next

/
Oldalképek
Tartalom