Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)

rónál és az Emma-aknánál épültek meg. A vállalatnak 11 holdnyi földje volt a József-tárónál és rakodónál. Az állandó épületek mellett Liptay Pál rajzán eddig nem látott épületek is feltűnnek, a fákkal sűrűn benőtt hegyoldalban (Kercseg) „Bányász-lakok" felirattal. Mint írta: „Érdekes itt látni azon lakásokat is, melyeket néhány szál deszkából a hegy oldalába építenek. Mint rajzunk mutatja, egy ablak, egy ajtó és egy ágy minden, mi az ily viskóban elfér; teteje földdel van behintve, melyen buján tenyészik a fű és burján, az oldalakat szintén földdel töltik fel, hogy télen meleget, nyáron pedig hideget tartson. " A felvidékről toborzott bányamunkások ideiglenes jelleggel építették meg ezeket a szállásokat, mert nem végleges bányamunkára szegődtek a vállalathoz. Elegendő lakás a faluban nem volt, illetve onnan kijárni a bányába időt igényelt, korábbi helyükön megszokott módon segítettek magukon. Az analógiát a szomszédos Gömör megyében találjuk meg, a rozsnyói Batta István kutatásaira támaszkodva. Az ottani „bányászkarámok" célja, építési módja alapján leszögezhetjük, hogy nem a vállalat embert nyomorító építményével van dolgunk, mely a kizsákmányolás elrettentő példájaként sokáig történeti irodalmunkban negatív előjellel szerepelt. Ezeket az épületeket, „lakokat" az együtt érkezők közös vállalkozásban húzták fel, az építőanyagot a bányavállalat adta itt is, a munkát a bányászok végezték. Az eredetileg az érctelepeknél létesített bányák közelében keletkeztek a bányakarámok a munkások hétköznapi hevenyészett lakóhelyéül szolgáló primitív épületekként. A későbbi barakkok, legényszállások szerepét töltötték be szükségmegoldásként. „Az építkezésre kiszemelt területet rendbe szedték és kiegyengették, majd felépítették a karám falait. A falat bányai meddőkőzetből durva illesztéssel készítették miközben a hézagokat nedves agyaggal vagy földdel töltötték ki, illetve tapasztották össze. A 4,5x3,5 m alapterületű épület mindössze egy helyiségből állott melynek alja döngölt föld volt. Az első és hátsó fal magassága 1,5 m volt az oldalakon lévő oromfalakat pedig a leendő tető magasságáig emelték. A nyeregtető gerendából készült tartószerkezete a kőfalakon nyugodott, de belülről még négy támfával is alátámasztották. Fedőanyagként eleinte félbefűrészelt gömbfát vagy egymást takaró széldeszkákat használtak amelyre egy réteg lapáttal elegyengetett s vízzel megöntözött földréteg került. " Salgótarjánban a Pipis-hegy (380 m) keleti lejtőjén kialakított (Havas, Siket árnyék) telepen elegendő faanyag állt rendelkezésre, szemben a kőanyaggal. Ezért a „lakokat" fából rótták össze, és a jobb hőszigetelés végett nemcsak a hátsó fallal támaszkodtak a hegyoldalba, hanem oldalukat és tetejüket földdel szórták be. A rajzon jól kivehetően gerenda az alja. A felvidékről érkezett bányamunkások a tetőn nem hagytak szellőzőnyílást vagy füstnyílást, hanem az épület oldalához, kívülről kéményt építettek. A szobában ezek szerint a bal oldalon lehetett a tűzhely, a hátsó falnál a fekvőhely, szemben vele az ajtó. Az egy ablak alatt vagy a láda, vagy az asztal helyezkedett el. Mindegyik ház ablaka elé egy deszkapadot (rönkpad) ácsoltak. A lakók közösen gondoskodtak a rendről, tisztaságról és vízről. Ételüket is maguk készítették az otthonról hozott, vagy a faluban vásárolt alapanyagokból. A később emelt barakkok is erre a korai típusra vezethetők vissza, a barakkbeli élet is teljes hasonlóságot mutat. „Egész héten a barakkban voltak, még ha éj/elesek voltak akkor sem mentek haza. Hétfőn nem jöttek. Egyfalubeliek egy helyen voltak a barakkban is. Sparhelt volt és főztek maguknak babot, haluskát, kenyeret hoztak otthonról. Szalonnát meg vettek a magazinban. Sokan csak télen dolgoztak, októberben kellett jönni és márciusban már elmentek, nyárra csak a külföldiek maradtak" - emlékeztek Mátraszelén a bányászéletre. Liptay rajzai már állandó jellegű épületeket is megörökítettek a József-telepen. Ezek építési stílusban is elütöttek a falu házaitól. Favázas, téglafalú épületek a falu 1867-es térképén is megtalálhatók „Joszef Tárna" néven. (III. О. С VIII. 23. eh.) A vasútvonal végállomása is itt volt. A házak hátterében ábrázolt táj valójában a teleptől ÉK-i irányban fedezhető fel. Kinagyítva Salgó várának körvonalait fedezhetjük fel, melynek szomszédságában alakult ki Salgóbánya 1869-től. Liptay a gyorsan izmosodó vállalatnál nyert tapasztalatai révén írhatta: „... csakhamar SalgóTarjánon is gyorsan fognak emelkedni a munkásházak, a mire nagy szükség van, iskola a munkások gyermekei részére, kóroda stb. Mint hallottuk, Zemlinsky igazgató úr erre is készített már tervezeteket. " Dzsida József monográfiájában 1869-ben született visszaemlékezést idéz Petik Istvántól (1869-ben érkezett a faluba, kezdetben bremzes, majd kutyaíró, azaz csillefelíró a József-tárnánál. 1870-ben kolóniai lakást kapott.) „Édesapám cipészmester volt Leobenban, ahol az ottani bányászoknak bakancsokat készített. Egy szép napon levelet kapott Salgótarjánból, hogy itt új bányák nyílnak, nagy a munkalehetőség és munkáshi90