Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)

Bányák nevei Külszíni m. Földalatti m. Vájár Összes m. Telepített Községi 1917 SKBRt. 1349 2824 2230 4173 1357 2816

+ ЕЮ Rt. 380 1260 809 1640 586 1054 RMSV Rt. 130 123 46 253 138 115

++ Rapp-Romhány 53 45 29 98 63 35~

+ Pappenheim Váci Kb. Egyéb kisbányák (7) 44 104 67 148 21 127++++ 156 hadifogoly +++ 11 hadifogoly 6 hadifogoly és 7 kirendelt katona 8 hadifogoly A szénmedence munkáslétszámának, termelésének alakulása 1918-1944 között Év Munkás Termelés (q) 1918 6783 14685 040 1919 8 078 10353 370 1920 9266 14288 380 1921 9920 16486300 1922 10772 15 692440 1923 11418 16706090 1924 10590 13 726720 1925 7213 11986850 1926 6617 11991020 1927 7120 12906600 1928 7010 13 272380 1929 7460 14333 860 1930 7180 12781460 1931 6850 12882160 1932 7090 12220370 1933 6890 12367920 1934 7150 12349250 1935 6900 11924360 1936 7410 12705110 1937 8120 13 938090 1938 8 250 13734 800 1939 8 360 15 590210 1940 8 870 17351660 1941 9230 19 803 080 1942 10010 21465180 1943 10050 20596180 1944 10350 16408420 1945 7 860 7495 500 Salgótarján a barnakőszén-bányászatnak köszönhette az általános fejlődését, melynek révén városi (1922), majd megyeszékhelyi rangot (1950) kapott. A szénmedence bányái a szükséges munkaerőt a helybeni, illetve toborzott munkásokból biztosították. A bevándorolt munkáscsaládok a bányák körül kialakított kolóniákban telepedtek le. Évek hosszú során alakult ki Salgótarjánnak nagy kiterjedésű vonzáskörzete, mely 14 községre terjedt ki, ahonnan a keresők több mint 40%-a járt a városba dolgozni. 1945-ben 7860 fő bányamunkást foglalkoztattak a barnakőszén medencében. Az ál88