Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)

re. Schmidt Pál bányafelügyelő ugyanis lemondott, a bánya vezetését Pancaldi Márkus bányászra (bányamérnökre) bízták 1865. augusztus 9-én. A Selmecbányái családból származó Pancaldi Márkus 1870-1872 között a pálfalvai Hirschler Leon és Társai bányavállalatának nyugalmazott igazgatója volt. Brellich János osztrák illetőségű bányavállalkozó, volt vasúti mérnök, a társulat egyik igazgatója, a feltárt barnaszénbányákat szerette volna megmenteni, ezért 1866. október 6-án ideiglenes minőségben Zemlinszky Rezsőt alkalmazta bányafelügyelőnek (főinspektornak) valószínűleg a gazdag gyakorlati és szervezési tapasztalatai miatt. Magyrország anyagi érdekei 1866. november 17én a losonci vasútról szóló cikkében így írt: „sikerült továbbá egy igen tapasztalt, szakértő bányászt, Zemlinszky Rudolf úr személyében, a társaságnak megnyerni". A vasút és a bányák vezetését ekkor Neisser Ferenc igazgató-főmérnök látta el. Alkalmazásához az is hozzájárulhatott, hogy a Pesti Naplóban 1866. május 16-19. között négyrészes cikksorozatot jelentetett meg: „Észrevételek a magyar bányászat felett, különös tekintettel a kőszénre és vasgyártásra" címmel. Ebben a tanulmányában síkraszállt a szabad verseny mellett a kőszénbányászatban azzal, hogy a földesúri jogok nem csorbulhatnak. Közkeletű tévedés ebben az időben a nevéhez kapcsolni a vasútvonal szállítási-vontatási programjának megváltoztatását, azaz a lóvontatás helyett a gőzüzemű vontatás megvalósítását. Ez már ugyanis 1860-ban eldöntött kérdés volt. Brellich János vállalkozó kísérletei, melynek során a Délkeleti Vasút mozdonyai a nógrádi szénnel üzemeltek, eredményezte a gőzmozdonyok elsőbbségét a lóvontatással szemben. Zemlinszky ebben az esetben csak támogatásával erősítette Brellich álláspontját, idejének nagy részét a csőd miatt majd két évig üzemszünet alatt álló bányászat termelésének megindítása kötötte le. Erről a munkáról, maga számolt be 1868. május 8-án keltezett jelentésében. A vasútvonal megépítésének az ügye ekkor már túlnőtt a vállalt keretein. A magyar állam tulajdonába 1868. július 1-én átment vasút nélkül a felszámolás alatt álló társulat csak a bányák és tartozékaik felett rendelkezett. A szénbányák üzemvitelére 1868. augusztus 6-án alakult meg a Salgótarjáni Kőszénbánya Részvénytársulat, melynek első igazgatójaként a korrumpálódott, erkölcsi hitelét vesztett társulati vezetők helyett Zemlinszky Rezső kapott megbízást. Ezt a beosztást 16 éven keresztül töretlen kitartással, szorgalommal, hittel és fényes eredménnyel töltötte be. A társulat nógrádi szénbányáinak termelése a gazdasági válság ellenére is emelkedett. Az 1867. évi 360 ezer mázsáról 1884-re, nyugdíjba vonulásakor elérte a 4,8 millió mázsát. A szénbányák az általa kialakított két kerületben: az inászóiban és a salgótarjániban fejtették a barnaszenet. (Salgótarjánban: Ó- vagy Emma-akna, Zweierka, Újakna (1869), József-akna (1882), Forgách-akna (1883), Rezső-táró (1867), Király-táró (1879). Inászó: II. sz. Mária-táró (1867), László-táró (1880), Zichy-akna (1880)). Ezek a barnaszénbányák szakszerű telepítésük és felszereltségük révén a hazai bányavállalatoknak is mintaképül szolgáltak. Zemlinszky tevékenységének értékelésekor szólni kell arról is, hogy 1872-1880 közötti dekonjunktúra idején a termelés csökkentésére vonatkozó határozatokat hozott az igazgatóság, mely 1876-ig igazgatótanácsként működött. Gazdasági megfontolások miatt munkáselbocsájtásokat, munkabércsökkentéseket írtak elő, Zemlinszky a csökkentett üzem termelését, a feltárt bányavágatok karbantartását az 500-600 főnyi törzsgárda megtartásával igyekezett megoldani. Amikor a piaci igények újabb munkaerő bevonását tették lehetővé a termelés növelése érdekében, a már némi gyakorlattal rendelkező, elbocsátott bányászokat szerezte vissza Zemlinszky Rezső. Ez beleillett abba az elképzelésbe, melyért szívósan küzdött, hogy saját lakással rendelkező, megélhetési körülményekkel viszonylag elégedett bányamunkás törzsgárdát alakítson ki. Ezért az üzemgazdálkodás szálai is a salgótarjáni bányaigazgatóság kezébe futottak össze. A bányaigazgató, aki tagja volt az Igazgatóságnak, teljhatalmú képviselő volt a helyszínen. Az egyszemélyi vezetést csak Zemlinszky Rezső halála után szüntette meg a társulat budapesti vezetősége. Zemlinszky Rezső nemcsak bányaigazgató és a társulat nagyobb számú részvényének a tulajdonosa, hanem közéleti szereplő is volt. Az igazgatósági iroda falain túlnövő problémák egész sorával foglalkozott. Mindent, ami a község és lakóinak anyagi, szellemi érdekének előnyére szolgált, azt teljes odaadással igyekezett előmozdítani. Világos, tiszta gondolatok, gyors felfogás, éles ítélet, magas műveltség, széles ismeret, lovagias jellem, hazafiság jellemezte egyéniségét kortársai szerint, amihez kitűnő vezetői talentum is járult. Ezekre a tulajdonságokra szüksége is volt, hiszen jelentős munkás632