Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)
jos jelentése alapján úgy tűnik, hogy Preussner nem 1854-ben, hanem 1855-ben vette át a bányát: „Der Ausweis über die Gewinung derfossilien Brennstoffe, bezüglich der Zagyvaer Steinkohlen BergbauUnternehmung des Josef Preussner in Pest (früher dem Hyeronimus Moosbrugger angehörig)" .^ 1856. szeptember 25-én Wéber Alajos jelentette a besztercebányai bányakapitányságnak, hogy irányítása alatt két kőszénbánya is működik Preussner József tulajdonában. A zagyvái határban lévő Mária-táró 1855-ben 25 395 bécsi mázsa (14 221 q) barnakőszenet termelt. Ez a mennyiség napi kb. 40 q szénnek felelt meg. A másik bányájuk Mátraszelén volt 1856-ban. 1857-ben már Maas Mihály volt a zagyvái vállalat gondnoka, aki korábban a kisterenyei bányánál dolgozott. 15 Wéber Alajos a zagyvái bányától kénytelen volt átszegődni a meginduló salgótarjáni bányászat vállalkozóihoz: Brellich Jánoshoz és Windsteig Georghoz. A Preussner féle zagyvái (inászói) bánya műszaki adatai a következők: az akna mélysége 7.03 klafter (2,13 m) „Arbeitsstieft". Ez a mélység inkább kavicsbányához hasonlóan gödröt, szénásó helyet mutat, nem pedig aknát. Ezzel a mélységgel csak a telep felső padját érhették el közel a kibúváshoz. Személyzete: egy Beamter, azaz hivatalnok, két Steiger (aknász) és húsz Bergarbeiter (vájár, bányamunkás), valamint 4 Jungen, azaz fiú, vagy inkább csillés. 16 Miután a DGT Pécs környékén saját bányát nyitott hajóinak tüzelőanyaggal való ellátás céljából, Preussner elvesztette a legnagyobb fogyasztóját, felhagyott a bányászattal, s Pestre tette át székhelyét. Az új tulajdonos 1859-ben Windsteig Georg és Brellich János lett, akik folytatták a korábban megkezdett barnakőszén-bányászatot. Bányajogosítványaikon kívül br. Prónay Albert zagyvái szénjogosítványait is megvették, s bevitték az általuk alapított Salgótarjáni Kőszénbánya Társulatba. A szerződést 1861. június 30-án kötötték meg Pesten. Prónay mint kőszénbánya tulajdonos a Szent István Kőszénbánya Társulatnak (ez lett az új nevük) adta el zagyvái allodiális birtokán a „Pusztaszőrösi" részen lévő kőszénbányáját felszerelésével, jogaival, s kőszénkészletével együtt. Pusztaszőrös vagy Szőrös-puszta Inászótól délre, mintegy 10 km-re feküdt az ún. Szőrösi-völgyben, mely egyben a Zagyva völgye is. Vételárként 400 darab 100 forint névértékű társulati részvényt kapott Prónay. 17 Windsteig Georggal egyidőben tűnt fel Zichy László neve is ezen a területen, aki szintén Prónay Albert zagyvarónai birtokára kért kutatási engedélyt 1860-ban. Az ügy további sorsáról nincs tudomásunk, s mivel nevével később sem találkozunk, valószínűleg abbahagyta a kutatást. 18 Brellichék 1861-ben Zagyva község területére már 64 zártkutatmányt jelentettek be. 19 1862-ben a társulat már 3 bányát nyitott fel Zagyván s erre adományt is kért. 20 A kutatások 1863-ban tovább folytak, mert ismét feltűnt Zagyva község, valamint Inászó-, Csernyik- és Szőrös-puszták nevei a kérelmek között. A kutatások a Prónaytól 1861. június 30-án Zagyva községre, valamint Osztroluczky Miklóstól 1861. október 23-án Puszta-Szőrösre vonatkozó szerződéseken alapultak. 21 1864-ben, amikor a zagyvái és pusztaszőrösi bányák jelentéseit beterjesztették, tiszta nyereséget még nem tudtak kimutatni. 22 A zagyvái Grubenfeld I. védnevű, 4 kettős bányamértékből álló bányatelken a szén-telepet 1 öl (1,8 m) vastagságúnak találták. 23 1868-tól már a jogutód a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. kezelésébe került a terület. 1868-ban Árpád és Geysa védnév alatti bányatelkeket kérték adományozni, melyet csak 1871-ben kaptak meg. Halassy Sándor, Rottenberger József és Fehér Miklós zagyvái birtokosok azonban sérelmezték az adományozást, de tiltakozott a Magyar Általános Kőszénbánya Társulat is Nemtiből, valamint Osztroluczky Miklós. 24 A bányahatóság azonban az SKB Rt. javára ítélte a bányatelkeket a korábban megszerzett jogok alapján. 25 Az SKB Rt 1882-ben, majd 1920-ban kért újabb szénjogosítványokat a zagyvái kisgazdák területére, szerződéskötések után. 26 Visszatérve a szénbányákhoz, Moosbrugger és Wéber által felnyitott Ó-Mária-táró 1859-1860 körül szűnhetett meg. A hatvanas évek végén az SKB Rt. azonban újra felnyitotta és rendszeres műveléshez kezdett. A kiváló minőségű, 2-2,2 méter vastag telepből csak 600 000 mázsát termeltek ki, mivel a keletkezett bányatűz miatt a vágatokat el kellett gátolniuk. A bennmaradt szénpillért a Zagyva völgy felől, 1871-ben a II. sz. Mária táróval tárták fel. A táró 400 méter hossz után ütötte meg a széntelepet. Először egy 800 méteres alapközlét hajtottak ki, majd egy 450 méteres vetőkiigazítással a Király-tárói pillérrészt kapták meg, ahol a telepben egy 1100 méter hosszú vágatot (közlét) hajtottak ki. Az elővájások után megkezdték a fejtési munkálatokat és 1884-ig leművelték a területet. Összesen 6 140 000 q barnakőszenet hoztak a felszínre a Mária-táróból. 27 557
