Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)

Ennek az időszaknak a legfontosabb adatai a következők: Év Termelés, bécsi mázsa Munkáslétszám Bányatelep 1850 9 Inászó 1854 9 Pálfalva 31 Inászó 1855 8 596 12 Pálfalva 26 000 36 Inászó 1856 50 000 41 Inászó 1857 45 000 Inászó 1858 44 000 16 Inászó 1859 30 000 12 Inászó 4 Pálfalva 1860 20 306 Salgótarján 965 8 Salgótarján 1000 Kazár Az új társulat Salgótarjánban Brellich János irányításával Luby Józsefné birtokán nyitott bányát (valószínűleg a Havas dűlőben) s vele párhuzamosan Szilárdyné Jankovich Erzsébet Salgó-pusztán termeltette a szenet. Ez a terület lett később a Vasfinomító Társulatba bevitt bányarészvény 1868ban. A társulati birtok 1862-ben már 181 megerősített zártkutatmányból állt. Pálfalva, Salgótarján, Zagyva, Pusztaszőrös és Kazár területén összesen 11 helyen nyitottak bányát. Salgótarjánban már három bányájuk volt! Elkészült a terület geológiai felmérése is, mely a szénvagyon tényleges megállapítása mellett a vasútvonal irányának meghatározását is szolgálta. 1862. február 2-án a társaság vasútépítési engedélyezési tervet nyújtott be a hatóságokhoz s hangsúlyozta a szénszállítás jelentőségét. A kamatbiztosítás megkérését azonban nem tartották szükségesnek, bíztak saját anyagi erejükben és támogatóikban. Brellich János erről így írt: „Ha hazánkban figyelmesen körültekintünk, fájdalom, csakhamar észrevesszük, hogy a közlekedési helyek körül az erdők nagyobbára kiirtva, s az ittott még meglévő fák inkább díszül, mint használatul tekintendők. Azon erdőket pedig, melyekhez még a közlekedés nem jutott el, nem létezőknek kell tekinteni, mert nem használhatók. " Majd így folytatta: „Találunk ugyan az országban szétszórva egyes kőszéntelepeket, melyek azonban nagyobbára egyesek birtokában vannak, kiknél vagy segédeszközök vagy a kellő ismeret hiányzanak. Nem lehet hát csodálni, ha olykor egyesek vállalatai nem sikerülnek". Az általánosságok után tér rá Brellich saját vállalkozásának ismertetésére: „A Szent István kőszéntelep úgy keletkezett, hogy eszes vállalkozók csak a társaság birtokában lévő 14 800 holdnyi területen ásattak gödröket. Az első kőszénbánya 1848-ban nyittatott a zagyvái térségben; e kőszénből a tiszagőzhajózási társulat évenként 1856-ig mintegy 120 000 mázsát használt fel. "így azután lassanként 1860-ig Salgó-Tarján, Pálfalva és Kazáron új meg új bányák nyittattak, s csakhamar meg lehetett győződni, hogy e földek, ameddig csak terjednek, kőszénben mindenütt gazdagok. Első szükség volt most e különböző telepeket egyesíteni, s kellő pénzalappal ellátott társulatot alapítani. Brellich szerint a társulat kőszénbirtoka Európában a legnagyobbnak mondható, s rövid fennállása alatt a bányákban 250 munkást foglalkoztattak. Egy nagy kiterjedésű terület lakossága talál magának megélhetési lehetőséget a kőszénbányáknál. „A kőszén Magyarországon a legjobb minőségű, s a fővárosban Pesten már mindazok tetszését megnyerte, kik szoba- vagy konyhafűtésre használni szokták. De hogy a kőszéntelep gazdagságához illő kiterjedést is nyerjen, továbbá, hogy az iparüzletnek olcsón kiszolgáltathassék, most egy a Dunához vezető vasútvonal tervével foglalkoznak, miáltal a vállalat nemcsak kiterjedésben, de jövedelemben is tetemes gyarapodást ígér. " Ebben az évben csatlakozott a társulathoz gr. Forgách Antal kancellár, a későbbi igazgatósági elnök és több prominens személyiség. A vasútépítési engedélyeztetési okiratot 1863. január 19-én mint „Pest-Besztercebányai Vasút" terjesztették elő. Brellich János igazgató, Pancaldi Márkus mérnök, Polyák Béla könyvelő mellett a salgótarjáni üzemvezetőség élén Schmidt Pál bányafelügyelő, 434