Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)

Az újabb híradás a megyei barnakőszénről Mária Terézia rendeleteivel kapcsolatban vált ismertté. Csiffáry Gergely írta: „Egyes vállalkozók ui. földesúri területen is jogokat kaptak a külszíni szénelőfordulások kitermelésére, amivel a fejlődő ipar energiaellátását segítették elő. Ez olyannyira központi kérdéssé vált, hogy Mária Terézia 1766-ban külön jutalmat tűzött ki a széntelepek bejelentői részére, továbbá II. József 1782-ben elkészíttette az ország szénvagyonának az első kataszterét. " A Hofkammer für Münz- und Bergwesen 1766-ban kiadott rendelete hívta fel a megyék és városok figyelmét a „tőzegátalakítási" eljárásra, amit Rombaldi Ádám Vencel cseh erdőmester vezetett be. 1766. szeptember 4-i rendelet szerint 100 arany jutalom járt annak, aki az így kapott szenet ércolvasztási célra használni tudja. 1766. október 6-án újabb felhívás látott napvilágot Pesten, s ebben már annak ígérték a 24 arany jutalmat, aki ilyen tőzegtelepet talál. Pest városa azonban ezt a felhívást nem tette közzé. Két év elteltével 1768. július 8-án a Kamara közölte a város vezetőivel Rombaldi találmányát s 50 arany jutalmat ígért annak, aki tőzegtelepet fedez fel. Ez a felhívás már eredményesebb volt, és a beérkező bejelentés vezetett a salgótarjáni széntelepek megismeréséhez. A nélkülözhetetlen adatok Gárdonyi Albert főlevéltárosnak köszönhetők, aki 1919-ben megjelent cikkében tette közzé az általa feltárt levéltári forrásokat. Dornyay Béla érdeme, hogy ezt a cikket közzétette munkájában. Gárdonyi adatait figyelembe véve kíséreljük meg nyomon követni e felfedezés szövevényes útját.

8 Fehér Manó Litschauer Lajos nyomán haladva a kőszénbányászatunk három korszakát különbözteti meg: „Az első korszak kezdetét pontosan megállapítani nem lehet. Azt tudjuk, hogy a szenet, mely egyes vidékeken az erek kibúvásainál fogva a földszinten hevert, ugyan már régi idő óta ismerik nálunk, csakhogy a régi kezdetleges közgazdasági viszonyoknál s különösen a fa bőségénél fogva senki azzal nem törődött. " Mária Terézia 1756. évi utasítása: „A közérdek úgy kívánja, hogy a természetnek ezt az ajándékát, különösen azon a vidéken, ahol afahiány nagyon is érezhető, mívelés nélkül ne hagyják, hanem a fa pótlására használják, miként azt más művelt tartományokban már megteszik"...ezt a helyzetet igyekezett megszüntetni. A Habsburg uralkodót és tanácsadóit az ország súlyos gazdasági és katonai helyzete - a hétéves háború - Szilézia elvesztése, a bányászat és ipar fellendítésére serkentette. A központi intézkedések 1756 után a kívánt fejlődést igyekeztek előmozdítani. Nógrád megyében történtekre a pesti városi tanács felhívása játszotta a döntő szerepet. 1768-as hirdetményükre jelentkezett két pesti kádármester, hogy ismer ilyen helyet Salgótarján határában. A tanács által a kamarához felterjesztett jelentésében a felfedezést Somoskő mellettinek írták s kérték az ígért 50 arany jutalom kifizetését a két kádármesternek. A hivatal 1768. augusztus 30-án bővebb jelentést és szénmintát kért. Szeptember 17-én a tanács csatolta a kért szénmintát azzal, hogy a kádárok nem tudnak bővebb információt adni a szén használhatóságáról, ezért azt javasolták, hogy pozsonyi iparosokkal véleményeztessék a szén gyakorlati értékét. 1768. szeptember 30-án újabb és nagyobb mennyiségű szénmintát kért a kamara, amiből Gárdonyi arra következtetett, hogy az első próba sikeres lehetett. Egyben azt is kérték, hogy közöljék a széntelep helyét, a tulajdonos nevét, valamint azt, hogy mennyi szén lehet a helyszínen és ismertek voltak-e már korábban is? Számunkra az 1768. november 7-én keltezett beszámoló különösen érdekes, mert a felfedezés körülményeit tárja fel. Ezek szerint Matussek Vencel és sógora Fischer Antal kádármesterek két esztendővel ezelőtt (1766) járt Nógrád megyében, ahol az ifjabb br. Péterffy tarjáni erdejében vágattak ki fát, s ekkor hallottak favágóiktól arról a hegyről, mely állandóan füstölög. A favágás helyétől mintegy 2000 lépésre (kb. 500 méter) a kádármesterek megtekintették a kérdéses helyet és megállapították, hogy az szenet tartalmaz. Kiterjedését 10 öl hosszúságúra és 3 öl szélességűre (kb. 19x6 méter) becsülték. A hegyről lefutó patak vize sárgának és szénszagúnak bizonyult, ezért úgy vélték, hogy az egész hegy szénből áll. (Beudant francia geológus, aki 1818-ban járt a helyszínen, nem vonta kétségbe a tűz valódiságát, de nem talált a helyszínen senkit sem, aki tudott volna a dologról. Annyit azonban bizonyosnak tartott, hogy a lángok oka nem a kénes gázokban keresendő, bár a hegy - mint írta - vulkanikus eredetű „természete nem engedi meg az éghető anyag jelenlétének feltételezését")

13 Ebben tévedett, mert a bazalt védte meg a lepusztulástól a barnakőszéntelepet ezen a vidéken. A felfedezést a két kádár jogosan hitte sajátjának, mert más jelentést erről a területről Gárdonyi sem ismert. A helyszínen megállapították, hogy a hegy szenet tartalmaz, sőt nagyobb kiterjedésű szénmedencére lehet következ429