Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)
1860 táján a hegy oldalába csak egy tárót kellett kihajtani a szénkibúvás nyomán, a víz magától kicsorgott, a szenet kosárban vagy talicskában hordták ki a táró szája elé. A bánya gépésze gyakran csak egy falusi kovács volt, akinek a feladata nem terjedt túl a szerszámok élesítésénél. A táró szájától egyre nőtt a távolság a fejtési helyig, a talicskát felváltotta a fasínen, majd acélsínen futó „kutyák", azaz csillék sora. Az emberi erőt a lóval helyettesítették a vontatásnál. A mélyebben fekvő széntelephez aknával, lejtősaknával lehetett csak hozzáférni. Gőzkazán, gőzvitla, víz és szellőztető berendezések kezeléséhez szakértő munkáskezekre volt szükség. Az aknához gőzüzemű aknaszállítógépek és szellőztetők honosodtak meg, üzembe állították a gőzszivattyúkat. A külszínen a táró előtt várakozó szekereket felváltotta a gőz, majd villamosvontatású szerelvények sora. A karbantartó iparosok megjelenése a mind bonyolultabbá váló bányászat velejárója volt. Kis kovácsműhelyeket gépműhely váltotta fel, a gőzenergiát a villamosenergia. A munkások számának gyarapodása, a telepek kialakulása iskolák, kórházak létesítését is megkövetelte. A Baglyasaljai kerület bányaorvosai, tanítói megbecsült tisztviselői voltak a településnek. A faluban 1882-ben alapította az ÉKI Rt. az első iskolát egy tanteremmel és egy tanítóval 63 tanuló számára. A tankötelesek egy része német, szlovák anyanyelvű volt. Első, ismert tanítója Markovich Gusztáv. 1892-ben egy tanteremmel bővült az iskola, két tanítóra emelkedett az oktatók száma. 1899-re a tankötelesek száma elérte a 145 főt. Az SKB Rt.-vel való egyesülés után a VIII. bányatársulati körzetbe tartozott Baglyasalja 170 mindennapos és 34 ismétlő tanulóval. Tantestülete két tanítóból és Mrász József igazgatóból állt. Baglyasalján 1921-ben indult meg egy nagyobb beruházás, melynek során új épületek sora valósult meg. Új lakóházak, iskola, kultúrház épült. A gépesítés és a bányaüzemek teljes villamosítása érdekében 10 000 V-os távvezeték, 330/190 V erősátvitellel, 190/110 V világítási hálózat, távbeszélő hálózat épült ki. Ennek az időszaknak volt a bányaigazgatója Schmidt Jenő, aki az ÉKI Rt. utolsó nógrádi vezetője volt 1917-1925 között. Nevéhez fűződik: a Rau-akna, Jenő-akna, Gyula-akna, Ilona-bánya megnyitása. Korszerűsítette a mizserfai, baglyasaljai bányákat, építtette fel Horthy-telepet, 1926-tól az SKB Rt. alkalmazottja lett, 1928-ban nyugdíjba vonult. 1939-ben a földalatti bányamunka megszűnt Baglyasalja határában, a szénfeldolgozás és számos kiszolgáló tevékenység, a lakosság ellátását segítő intézmények a jogutód bányavállalatok révén tovább éltek az 1960-as évek közepéig. Az SKB Rt. és jogutódja a Nógrádi Szénbányák megszűnéséig munkahelyet biztosított a baglyasi bányászoknak. Dzsida József bányaigazgató gondolataival zárjuk a nyolc évtizedes aktív barnakőszén-bányászat történetét: „így fejeződött be a vándorbányászat örök törvényei szerint egy nagymúltú bányavidék élete és bizonyára sokan fájlalják, hogy már nem tüzelhetnek baglyasaljai szénnel" - írta 1943-ban. 47 382
