Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)

lat), mely minden kétséget kizáróan 1868 után keletkezhetett „No-4. Jacobi-Grube" találkozhatunk a „Nyisstor's Grubenfeld" felirattal a Münnich és Gewerkschaft Grubenfeld feliratok mellett. A Nyisztor terület Baglyasalja területére esett a „Sós verő" nyugati szélén. Az 1867-es birtokrészletezési térképen (IV. O.C. VIII. 24. Sect. de.) Flamm Dávid birtokával azonosítható. Ezeken a lapokon találkozunk először bányák jelölésére használt bányászkalapács jelével a mai Katalin telepnél, illetve az Óalberti telepnél, valamint a Szilas hegy 347 méteres magassági pontjától délkeletre, a patak bal oldalán. Összesen öt bányát jelöltek meg név nélkül. Amikor Brellich János és Windsteig Georg salgótarjáni bányavállalkozók saját bányajogosítványaik mellett más szénbirtokokat is megjelöltek alapítandó vállalkozásuk bizonyítékául, találkozunk Baglyasalja nevével is. Br. Prónay Albert zagyvái és Cartony udvari tanácsos vizslási szénvagyona mellett gr. Mikó Imre és társa baglyasaljai szénvagyona is alapját képezte volna az alapítandó Salgótarjáni Kőszénbánya Társulatnak. Gr. Mikó Imre (1805-1876) művelődéspolitikus, történetíró, 1867-1870 között közlekedésügyi miniszter a névadója az általunk első bányának tekintett Imre tárónak. Az Albert bányatelken felnyitott bánya a Baglyas patak bal oldalán (Sós verő) feküdt a későbbi Albert-akna és Albert-tárók között. Gr. Mikó birtokán 1861-ben szerepelt már az Imre táró, amit 1862-ben Szilvásy István bányájaként tüntettek fel.

3 Szilvásy lehetett tehát a korábban említett társa a grófnak. Nem tűnik merész gondolatnak, hogy az István-táró névadójával állunk szemben, mely a Baglyas-patak jobb oldalán, a Tőkés oldalnak nevezett részen Johanna- és Catharina-tárók mellett volt. 1863-ban már több adat szerepel a bányáról, termelése 15 000 zentner (8 400 q), melyben a „darabos és hulladékossal együtt vétetett". A szenet kosárban szállították ki a táróból. Egy 120 fontos (60 kg) kosár kőszén kitermelési költsége 8-10 krajcár volt. Szilvásy István nem eladásra termelte a szenet, hanem szécsényi gőzmalmában használta fel. Munkásainak száma - mely egyben a baglyasi bányászok első számszerű adata - alacsony volt, csupán 7 bányászt foglalkoztatott. Analógiákkal összevetve ezek a bányászok nem helyi emberek lehettek, hanem a munkához értő, toborzott munkások. Technikailag is szerény táró volt, hátikosárral, talicskázással hordták a külszínre a szenet.

4 Szilvásy egyébként Etesen is próbálkozott szénfeltárással ezekben az években.

5 1862. február 1-én adásvételi szerződés révén szerzett tulajdonjogot Baglyasalján Flamm Dávid a „Sós verő"-i részen.

6 Egy év múlva tűnt fel Minich (Münnich) Adolf, Szilárdy Erzsébet salgótarjáni birtokos megbízottjaként, aki szintén kutatásokat folytatott szén után.

7 Pesty Frigyes helynévtárában Baglyasaljáról ( 1864) csak azt közli, hogy határa „kő szenet bőven kiadhat".

8 Ismeretei természetesen a helyi közlésre támaszkodnak. Jó tíz évvel később keletkezett megyei ismertetőjében Shvoy Miklós a hegyek között fekvő község gyenge földjének ellensúlyozásaképpen hangsúlyozta, hogy kőszéntelepe van a falunak és ez „utóbbi okozá, hogy a lakosság jelenleg jobb létezésnek örvend találván ti. ugyan ezen bányában elegendő foglalkoztatást és keresetet".

9 Ez a rövid leírás utal arra, hogy a bányamunkában a helyi lakosság is szerepet kaphatott, valószínűleg a szállításban, válogatásban és egyéb, a bánya körüli feladatokban. A vájármunka ugyanis szakértelmet követelt, amit más, főleg ércbányákban szereztek meg művelői a Felvidéken. Nem áll rendelkezésünkre a felvett bányamunkások névsora, ellenben az ÉKI Rt. tisztviselők és altisztek törzskönyvében megtalálható a legrégebben itt dolgozó aknász Donovál Ferenc neve. Zólyomhegyen született 1853-ban és 1872-től dolgozott a bányavállalatnál. Az írásos dokumentumok ezideig tehát csak egy bányát, az Imre tárót tüntették fel. 1864-ben gr. Mikó és az érdekelt kőszéntársaság megbízottja, Kocsáry Imre nevén szerepelt.

10 A társaság tagjai: Vancsó Franciska, Szilvásy István és Molnár János 1865. július 31-én a baglyasaljai földtulajdonosokkal szerződést kötöttek a kőszénvagyon kiaknázására: „Mai alul írt napon és esztendőben Baglyasalja község összes lakosai részéről, az örök eladásra kiküldött Tóth János községbíró, Andó György János törvénybíró, és Szalatovics Márton, mindnyájan Baglyasaljai lakosok a Földtulajdonosok egy részről mint eladók, Más részről pedig Vancsó Franciska asszonyság, Szilvási István és Molnár János Urak mint vevők között, következő örök adásvevés köttetett, mint következik: 366