Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)
A központi és szorospataki telep befogadóképessége Lakástípusok Központi Szorospataki Összesen Barakk, nőtlenek és vidékről bejáróknak 154 fő 250 fő 404 fő Családos munkáslakások 83 db 148 db 231 db Egyszobás altiszti lakás 3db 3db Kétszobás altiszti lakás 6 db 6 db 12 db Tiszti és altiszti legénylakás 11 db 11 db Három és négyszobás tisztilakás 10 db ldb 11 db Élelemtár ldb ldb 11 db Iskola ldb ldb 2 db A bányamüvelés 1922-től a szorospataki III. sz. lejtősaknában folyt. A továbbmélyítését egy nagyobb széntermelés igénye teszi majd szükségessé. A kitermelt szén kis részben ló, nagyobb részben kötél és szállítóberendezések segítségével a lejtősakna talpszintjére koncentrálódott. A lejtősakna „életbázisát" 40 millió mázsára becsülték. A piaci igényeknek megfelelő szénszállítást a vasúti állomáson telepített szénosztályozó berendezés tette lehetővé. A következő szemnagyságokat és szénfajtákat állíthatták elő: 0-20 mm-ig daradió; 20-25-30 mm-ig dió II.: 30-50 mm-ig dió I.; 50-100 mm-ig kocka; 100 mm-en felül darabos szén. A berendezés lehetővé tette a szénfajták keverését és megfelelő rosták alkalmazásával a szemnagyságnak a fogyasztók igényeinek megfelelő változtatását, a durvaszénnek a válogatószalagon kézzel való válogatását is. Az így kikerülő palás és átszőtt szenet a saját villamos erőközpontjuk PlutóStocker rendszerű tüzelőberendezésén égették el. A válogatott, erőközponti szenet az osztályozóberendezésbe beépített kalapácsmalom zúzta össze. (Az első szénosztályozó építése a Kalben-Danek schlani cég nevéhez fűződik. 1921-ben kezdték építeni, napi teljesítménye 71 vagon volt.) A szénosztályozó és a szorospataki lejtősakna szállítóberendezése óránként 60 tonna feldolgozására volt képes. Az iparvasút mozdony és kocsiparkját szintén erre a mennyiségre tervezték. (A bánya 3x8 órás műszakban dolgozva - melyből az effektív szállítási időre 14-16 óra jut - napi teljesítőképessége 80 vagonnal meglehetős biztonsággal volt számításba vehető.) Fejlesztéskor a tiribesi terület nyitása jöhetett szóba, ahol egy 280-300 méteres aknával napi 50 vagonos termelést érhettek el. Előnye az lett volna, hogy a rakodó és osztályozó berendezés közel feküdt a bányához. Szorospatak területén szintén egy akna telepítéséről gondolkodtak (VIII. sz. fúrólyuk helyén telepítve), ezzel a III. sz. lejtősaknával elérhető szint alatti teleprészek is megnyithatók lennének, napi 40-50 vagon termeléssel. Egy ilyen akna mélyítése és felszerelése azonban időt igényelt. A termelés fokozása érdekében, átmeneti megoldásként a III. lejtősakna szénpillérének keleti részében egy segéd lejtősaknát létesítettek, magában a szénpillérben napi 25 vagonos termeléssel. A kihúzott szenet 2,4 km-es sodronypályával lehetett a szénbunkerhez szállítani. Az 1922-es üzletévről elmondhatjuk, hogy a szükséges üzemi és munkástelepítési beruházásokat megvalósítva a bánya teljesítőképességét fokozták. Üzembe helyezték az új modern szénosztályozót, melynek segítségével termékeiket tisztított és fogyasztói igényeknek fokozottabb mértékben megfelelő osztályozásban hozták forgalomba. Bevezették a bányászatban a kompresszorüzemelésű réselést és fúrást. Az erőközpontot újabb 600 kW-os gépegységgel bővítették. A bányák teljesítőképessége 1923-ban még növekedett, ezért az eddigi pótműszakok formájában rendszeresített túlórázásokat beszüntették. Bővítették a munkástelepet hatvan munkás, öt altiszti és két tisztviselő lakással. Ugyanekkor létesítettek egy munkás és egy tisztviselői fürdőépületet is. Megkezdték a lejtősakna további mélyítését, ezzel egy újabb jelentős szénterület feltárásához fogtak hozzá. 1923 derekán a szénpiac forgalmának a visszaesése az összes szénbányát - így Nagybátonyt is - érintette, illetve nehéz helyzetbe hozta. A bányák teljesítőképessége maximális volt, de a megemelkedett termeléssel szemben a fogyasztás csökkenése állt. Versenyképességét 1924-ben csak a beruházási programban leírt előkészítési és feltárási munkák előrehaladása teszi majd lehetővé. Amikor 328
