Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)

Az üzemszerű, rendszeres kőszénkitermelés megindulása több bányatelek adományozását tételezi fel, melyen folyamatos kitermelő munka folyik. Felvevőpiaca ismereteink szerint a közeli fogyasztók köréből kerül ki. A bánya termelése már a napi 5-10 000 q-t is eléri. A következő szakasz a vasúti közlekedés bevonásával az országos fogyasztópiacba való bekapcsolódást jelenti, mely erős szóródást idézett elő a szénvidékek között. Jó pozíciókat a korán vasúti összeköttetéshez jutó területek szereztek, melyek kihatással voltak további fejlődésükben. A folyamatok viszonylag jól elkülöníthetők a fejlődés menetében. A szénlelés, felfedezés még nem befolyásolta a terület gazdasági életét, csupán a lehetőséget hordozta magában. A bányatelkek adományozása után kialakuló, üzemszerű, több táros vagy aknás bányászkodás már kihatott a vidék gazdasági, sőt társadalmi életére. A fellendülő kereskedelem, lakosságszám növekedés ösztönzően hatott más iparágak letelepedésére, sőt elindította az idegen szakmunkásság beáramlását, letelepedését és asszimilációját az országban. Új szokások, értékek, eszmék jelentek meg, új minőséget, mintát kínálva a helyi lakosságnak. A történelmi Magyarország bányakincsei közül az első világháborút megelőzően már legnagyobb jelentőségre a barnakőszén emelkedett. Az ország középső részeit elfoglaló alföldi területeket kivéve, jóformán minden hegyvidéken feltárták előfordulásait és folyamatosan bányászták is. Kisebb jelentősége volt ekkor már a ritkábban előforduló, azonban értékesebb fekete kőszénnek az ország energiaellátásban. A tanulmány a földkéreg felépítésében résztvevő és telepekben előforduló ásványi szenet a geológiai jelölésnek megfelelően kőszénként használja. A bányászati gyakorlatnak megfelelően azonban megkülönbözteti a hazai feketekőszenet, barnakőszenet és a földes, fás barnaszenet, a lignitet.

3 2.3. A magyar bányajogról Mint ismeretes, hazánk területén már a rómaiak idejében virágzó bányászat volt. A bányák a római állam kizárólagos tulajdonát képezték. Magyarország legrégibb törvényeiben nem találunk bányászatot tárgyaló rendelkezéseket. Ebben az időben a bányászat tehát inkább szokáson, mintsem törvényen alapult. Az ásványok nem képezték a földbirtokok tartozékát, hanem közvetlenül a királyt illető felségjognak volt alárendelve, mint „ius regium" a 10-13. században. Változás állt be a 14. században, mivel a törvények már rendelkezéseket tartalmaztak a bányajoggal kapcsolatban. Ettől kezdve a hazai bányajog hármas irányban fejlődött: 1. A királynak fenntartott bányák országos törvényben szabályozva. 2. A szabad városok kiváltságos bányászata királyi privilégiumok alapján. 3. A földesúri bányászat. A bányajog tehát nem országos hatáskörű, hanem partikuláris volt. A magyar bányajog szempontjából nevezetes az 1523. év, mely a föld tulajdonosának a bányaszabadságát törvényesen elismerte (1523.39.tc). A bányászat joga a királyi tulajdonból földesúri tulajdonba kerültek, a föld dologi tartozékát alkották. A régi magyar bányajog fejlődésére legnagyobb hatással az 1573. február 16án keltezett Miksa-féle bányarendelet volt, melyet eredetileg csak a hét alsó-magyarországi bányaváros számára hirdették ki. A későbbiek során minden bányavidéken alkalmazásra került. Az I. Miksa (1564-1576) által kiadott bányarendtartás (Maximilianische Bergordnung) törvénnyé sohasem vált, de alkalmas volt a bányászat fejlesztésének az elősegítésére úgy is, hogy nem tudott megbirkózni a magyar földesúri érdekekkel. 1574. évi 19. te. már biztosította a feltörekvő polgárság érdekeivel szemben a régi földesúri bányaszabadságot, de a királyi kamarának a bányaadót (urbura) meg kellett fizetniük. A magyar országgyűlés a Miksa-féle rendelet 1723-ban mint a bányatörvényszékek magántörvényét csak azon témákban ismerte el a bányajog forrásának, amelyekről a törvények nem intézkedtek. A 18. század közepétől azonban a bányászati jog kérdése körül rendkívül heves vitákat eredményezett a kőszén helyzete. Mária Terézia és II. József uralkodása a magyar bányajog alakulása szempontjából is figyelemre érdemes. 1747-ben jelent meg az ún. „Constitutiones et Rescripta". II. József pedig két rendeletet 33