Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)
tárói művelések több KNY-i kis vetőt tártak fel, melyek közül az egyik az egész mezőt ketté osztotta. Somlyótól délre a mellékvetők uralkodnak és zökkentik le lépcsőzetesen a területet Kazár felé. Ezek közül a legnagyobb a kazári bányatelep és Vizslás község alatt elhúzódó 200 m-es vető, mely valószínűleg nem egyetlen vető, hanem egész vetőnyaláb és ez hozta létre a mi viszonyaink között már tekintélyesnek mondható szintkülönbséget. A somlyói sasbérc Salgótarján felé improduktív, mert itt a bazalttakaró már nem akadályozta az erózió munkáját. Csak egy kis folt tartozik még ide Salgótarján fölött, a régi József-tárói rész, mely 100 m-rel magasabban feküdt, mint a vele szomszédos József-aknai mező. 4. A salgótarjáni tektonikai árok, melynek nyugati határvetője 50-100 m. Ide tartoznak a Károly-aknai, József-aknai, Forgách-aknai stb. régi salgótarjáni bányák, valamint a kazári Béla-tárók, a vizslási és Gergely-lejtősaknák, a mizserfai József-aknai rész. 5. A baglyas-alsópálfalvai sasbérc, mely a Karancsalja melletti régi Beda-bányától a nemti Ilonabányáig húzódik s 17 km hosszú. Ebben folytak a régi baglyasi művelések, ide tartoztak az alsópálfalvai kis bányák, a Vizslás felé eső andrásfalvi bányamező, melynek szenét egy hosszú meddő keresztvágaton át szállították villamos mozdonyokkal a pálfalvai Frigyes-aknára, ide sorolandó még a kisterenyei Tekevölgyi és Főtárói bányarész, valamint Ilona-bánya. 6. Az etesi árok két részből áll. Az egyik magába foglalja Rau-, Albert-, Amália-, Szánas- és Frigyes-akna mezőit. A másik árokrészben folyt az etesi bányászat, ahol nagy mélységre, a 200as szintre zökkent le a főtelep, amely a legmélyebb művelésű volt a nyugat-nógrádi medencében. 7. A Ságújfalu-Kishartyán sasbérchez soroljuk a ságújfalui, a Margit-aknai, Papvölgy-lejtősaknai és az ettől délre eső nyárjasvölgyi, kisfaludi és kőkúti bányákat. A most leírt vetők nemcsak a nógrádi medencére jellemzőek, hanem hazánk határain jóval túl, a cseh- és németországi medencékben is kimutathatók. Az irányított hegyképző erő átlós irányban szabdalta szét a képződményeket, az egyes rögök süllyedésnek voltak kitéve. A nyomás gyenge redőkbe gyűrte a táblákat, így a tőzeg már hullámos altalajon rakódott le, a hullámok csapásvonala ÉNY-DK-i lehetett. Miután a nyomás tovább tartott, létrejöttek a fővetőkkel párhuzamos kisebb vetők, amelyek a táblákat kisebb, hosszúkás alakú mezőkre osztották. Ezek azért vannak túlsúlyban, mert ebben az irányban kisebb volt a kőzetellenállás. A süllyedéssel-kiemelkedéssel egyidejűleg horizontális elmozdulások is történtek. Ebben a kőzetek rugalmassága nagy szerepet játszik, mivel a merev, rideg kőzetek nagymértékben képesek lehajlani, összegyűrődni, mielőtt eltörnének. Széntelepek vastagsága és struktúrája is bizonyos mértékben az ősi tektonikai okokra, a régebben meglévő, de az idők folyamán beforrt és ismét kiújult vetők preformáló hatására vezethető vissza. 4 27
