Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)
gokat, majd 1887-ben az ÉKI Rt.-vel történt fúziója után az új vállalat termeltette a szenet a Beda völgytől a Verőaljáig vezető dűlőút alól. 7 Karancsalja határában a másik, név szerint ismert bánya a Hermann vagy ahogy térképeken is szerepelt az Ármin-bánya vagy táró volt. Az iratokban 1869-től szerepelt. Mivel az Átvölgyi réten feküdt bányatelke, Átvölgyi-táróként is nevezték. A karancsaljai úrbéresek ekkor tiltakoztak Krupp Hermann bécsi illetve losonci gyáros kutatásai ellen, amit pedig engedély birtokában folytatott a község határában. 8 A tárót tiltakozások ellenére Krupp felnyitotta és működtette 6 munkással. Az Ármin-táró helyileg szintén a Tizedes patak völgyében nyílt. Egyik táró bejárata az Álvölgyi rétek felől, a másik a Zát völgyből nyílt. Ez a táró is a kisebb jelentőségűek közé tartozott, mert amikor 1870-ben Pongrácz Ernő bányakapitány ellenőrző körutat téve megtekintette, a következőket írta: a széntelep 1-2 láb (0,31-0,62 m), és 10 öl (18-19 m) mélységű aknával lett feltárva. A hat munkás 1000 mázsa (560 q) barnaszenet fejtett, amit a losonci vegyészeti gyárban használtak fel. 9 Több helyen is kutattak fúrással (kézi erővel) a szén után, s ennek eredményeképpen 9-10 ölnyire 1-2 láb vastag széntelepet ütöttek meg. A megjegyzése, hogy a szenet a losonci nikkelkohóban használták fel, arra enged következtetni, hogy ugyanaz a cég tárta fel az Ármin-tárót, mint a Sándor-tárót. Fontos érv lehet az is, hogy a megnyitott tárót Krupp Hermannal hozták kapcsolatba, ugyanis neki már korábbról volt engedélye bányatelkén tárót létesíteni. A losonci gyár ezeket a bányákat azonban hamarosan feladta, mivel szene alkalmatlan volt a kokszolásra. Helyette egy ideig inkább a salgótarjáni társulat szenét (inászói) használták fel a gyártás során. 1878-ban a losonci gyár megszűnt. 10 A Krupp család bányászkodása ellen ismét találkozunk tiltakozással 1880-ban a karancsaljai lakosok részéről. 11 Ez a vállalkozás úgy fejeződött be, hogy 1880. szeptember 2-án és 1881. augusztus 17-én örökáron a MOB-nak adták el a kőszénkiaknázási jogot Kruppék 250 000 forintért. Ebből az adásvételi szerződésből tudjuk a Krupp vállalkozás tagjainak a nevét: dr. Jurnitschek Ervin bécsi udvari és közügyvéd neje Krupp Ida, Georg L. Faber fiumei angol konzul neje Krupp Alice, Gerin Ernő gráci építész neje Krupp Malvin, Krupp Hermina bendorfi magánzó, Krupp Artúr bendorfi gyártulajdonos és Krupp Károly bécsi magánzó. Az új tulajdonos az ingatlanokat, jogosítványokat, szerszámokat, a szénkészletét és a kőszénbányákat (!) 1881. szeptember l-jén vette át a családtól. A további út a szerződésekben az ÉKI Rt.-hez vezetett 1887-ben. Ezzel a másik karancsaljai bánya is az ÉKI Rt. tulajdonába került. Ismereteink szerint az Ármin-tárót (Karancsaljai táró) 1936. április 1től Lapos és Kotorka dűlőben ismét felnyitották. 12 Kalecsinszky szerint a karancsaljai szén kalóriája az 1888-1893-as elemzések szerint a következő értékeket mutatta: darabos szénnél 5510-5555., aknaszénnél 5188-5346 illetve 4708-4988. Papp Károly ugyancsak 4773-5682 kalóriát adott meg Grittner elemzésére hivatkozva. 13 A karancsaljai bányák jelentősége a helyi viszonylatban az volt, hogy a falu lakosainak kiegészítő megélhetést biztosított. 14 Karancsalja községtől délre, az Etes-Karancsalja közötti út mellett a Dobroda-völgyében nyitották fel a Beda-tárót, mint a pálfalvai-baglyasi bérc legészakibb bányáját. A mintegy 100 méter hoszszú tárót magántársaság hajtatta ki 1879-ben. Minnich Albert, Jaulusz Ferenc, Diamant Sára szécsényi lakosok az 1872-ben kapott szénkutatási jogok birtokában bányászkodtak a vidéken. Termelésük napi 8-10 vagon, azaz 800-1000 q volt. A Beda-völgyből nyíló bányát (nevét is innen eredeztethetjük) Hoffmann Jakab és Pulszky Ágost 1881. augusztus 10-én adta el a MOB-nak. Az ÉKI Rt. kezelésébe 1887-ben került. 1905-ben a termelés bővítése érdekében egy lejtősaknát is mélyítettek. Ez ment át a köztudatba Beda-aknaként. Feltételezésünk szerint a Beda-táró azonos a BrellichWindsteig társulás 1860-ban kapott zártkutatmányával, ahol bányát is nyitottak. Itt egy öl mélységű aknával - szénásó gödörrel - ütötték meg a szenet, mely 3 láb (0,93 m) vastagnak bizonyult. Távolabb egy újabb 24 öl mélységű (43 m) aknával szintén 3 lábnyi szenet értek el. 1919-ben napi termelése 80-90 q volt, amit a munkások, környékbeli malmok, iparosok fuvaroztak el. A Bedalejtősakna 1921-ben még működött, szenét a környező falvakban lakó bányászok illetményszénként kapták meg, ugyancsak fogyasztója volt a lapujtői malom is. A lejtősakna a Gusztáv-aknai, pontosabban a bikabükki völgy ÉNy-i kijáratához volt 600 méterre. Naponta 200-300 q szenet termelt, mely közel 5000 kalóriás volt. A csekély szénvagyona és a normál nyomtávú vasúttól való nagy tá252
