Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)
6.3. Az üzemi energiaszolgáltatás fejlődése Hazánkban a villanyvilágítás 1888-as bevezetése után a fejlődés 1921-ig rendkívül lassú ütemű volt. Ugyanez a tendencia figyelhető meg megyénkben is. Mint köztudott a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. tudatosan törekedett a legmodernebb technika bevezetésére ül. alkalmazására. így kerülhetett sor a villamos energia bányászati alkalmazására, mely kezdetben a rakodók éjjel-nappali üzemeltetésére szorítkozott. A villanyvilágítás bevezetését a bányászkodás fejlődése hívta életre, és kezdetben az éjszakai rakodások meggyorsítását célzó törekvések részeként kell tekintetnünk. Ebben az időben a bányánál a Geitner és Rausch cég petróleum fáklyáival világítottak, de 1888 februárjában már felmerült a villanyvilágítás létesítésének gondolata. Gerber Frigyes bányagondnok, vezető mérnök vette kezébe a villanyvilágítás ügyét és lépett érintkezésbe az igazgatóság engedélyével a Ganz és Társa Gépgyárral, hogy az áramfejlesztő gépeket beszerezzék. A tervezett munka jó ütemben haladt és már 1888. december 3-án (egy hétfői napon) este 6 óra után gyulladt ki először villanylámpa Salgótarján történetében, igaz területének csak egy kis részén. Első lépésként az izzólámpákat, majd az ívlámpákat kapcsolták be. A kezdeti időben természetesen sok volt a gond, de nem az áramfejlesztő gépekkel, hanem az utóbbit meghajtó gőzgéppel. A világítást este 5 órától reggel 7 óráig üzemeltették. A felhasznált ívlámpák 16 gyertyafény erejűek voltak. Az üzemzavarok állandó jellege és javítási munkák miatt csak 1889. február 11-én vették át hivatalosan az elektromos világítást. Az 1888-89-ben már kipróbálás alatt álló villanyvilágítás, csak a József- és a Zagyvái rakodókon oszlatta el a sötétséget, mert a társulat irodáiban, lakásaiban még hoszszú ideig petróleumlámpákkal világítottak. A villamos energia mint hajtóenergia az 1890-es évek elején kezdett tért hódítani a szénmedencében. A Társulat több bányatelepen létesített kis erőműveket (centrálékat) a kezdetben a bányák (aknák, tárók), majd bányatelep villamos energia szükségletét fedezve. Jellemző, hogy a bányai áramfejlesztők a nagybátonyi erőmű kivételével a község belterületének villamosításához nem szolgáltattak hosszú ideig energiát. Technikai érdekességként meg kell jegyezni, hogy a terület szénbányavállalatai egymással is versenyezve használták fel az új energiaforrást. Az Észak-magyarországi Egyesített Kőszénbánya és Iparvállalat Rt. - a másik nagy bányavállalat a megyében - János-aknánál már 1892-ben bevezette a villamos vontatást két mozdonnyal. A szénmedence községeinek további elektrifikálására az SKB Rt. zagyvái erőművének 1912-ben történt üzembe helyezése után lehetett csak gondolni. Az 1895-ben alakult Salgótarjáni Villamossági Rt. 1925-ben került a bányatársulat tulajdonába, mely az erőmű működését beszüntette, épületét a villanyvilágítás üzleti részének lebonyolítására használta csak fel, mivel az áramot már a bányatársulat nagy vízválasztói áramfejlesztője szolgáltatta. Az 1890-es években a bányai kazántelepek mellé kisebb-nagyobb villamos centrálék épültek Pálfalván, Mátranovákon, Mizserfán, Baglyasalján, András-aknán, Albert-aknán, Nagybátonyban stb. Ezek teljesítménye azonban különböző volt. A vízválasztói centrale megépítése ( 1911-1912) és bővítése (1915, 1923, 1928) után az egyes aknatelepek villamos erőműveinek felszámolását eredményezte. 1922-ben megszűnt a pálfalvai, 1923-ban az ÉKI Rt. erőművei, 1925-ben a mátranováki. A nagy centrale 10 000 V-os hálózatába minden bányatelepet bekapcsoltak. 129
