Lengyel Ágnes: Egy fafaragó pásztor öröksége (Balassagyarmat, 2007)

„A zén legénkoromba még minden pásztor faragott... "

24. kép. Karikásostor, 1914 (kat. 15.) 25. kép. Karikásostor, 1910 (kat. 12.) a 16. századból ismerjük, a legkorábbi felföldi adat Nógrádból a 18. század elejéről származik. A 19. szazad végén - összefüggésbe n a népművészet kiteljesedésével - ezeknek az általában egy darab fából kimélyített vízmerítő edényeknek is változatos formái bontakoztak ki. Míg a régebbi példányok díszítetlenek, vagy csupán ékrovással jelöltek voltak, ezidőtájt elterjedtek a domború faragással megjelenített ember- és állatábrázolások, a stilizált vagy naturális növényomamentika, az állat-alakú fül. A dúsan faragott csanakok - a botokhoz hasonlóan - nem a mindennapos használatra készültek. A faragáshoz értő pásztorok dísztárgyként, sokszor a városi gyűjtők, megrendelők igényeinek megfelelően formálták meg. „Ivókanalaimot galagonya, mëg vadcsërësznye fájábul faragtam... " - számolt be Gyurkó Pál a csanak-készítésről - „...mikor a kanál csészéjit belül kivájtam, a csésze szájába kerek