Lengyel Ágnes: Egy fafaragó pásztor öröksége (Balassagyarmat, 2007)

„A zén legénkoromba még minden pásztor faragott... "

„... A zen legénkoromba még minden pásztor faragott,.. A népművészet 19. századi felvirágzása a pásztorművészet kiteljesedését, önálló stílussá érlelődését is magával hozta. A faragó pásztorok nemzedékeken át őrizték tradícióikat, a megszokott tárgyakat, díszítőeljárásokat. Művészetük azonban nem merevedett meg, hanem alkalmazkodott a változó igényekhez, és a pásztor már nem csupán maga és pásztortársai részére, hanem egyre inkább az érdeklődők, gyűjtők, más társadalmi rétegek számára dolgozott. Egyikmásik tárgy ezáltal elveszítette eredeti rendeltetését, emléktárgy, ajándék, szobadísz lett belőle. Létrejöttek ünnepi, munkára nem használt változatok, árucikk jellegű, városi megrendelők számára faragott darabok. A díszítés hagyománya tovább élt ugyan, de elszakadt attól az életformától, amely létrehozta, s amelyben kiterebélyesedett. Főleg az első világháborút követően figyelhetjük meg, hogy a tárgyak egy része már lazább kapcsolatban állt a pásztorélettel. Az eladásra vagy ajándékképpen, szuvenírjelleggel készített tárgyak mégis, megváltozott funkciójuk ellenére is őrizték készítőjük, forrná- n kép Asztali gyufatartó hatoldala erdei állatokka

i, juk, díszítményeik által a pásztorok nemzedéke- terített asztal mellett dudaszóra táncoló párral, ken át öröklődött hagyományait.

48 1938 (kat. 34.) Egyre több olyan faragvány készült, amely már nem a pásztor-élet tartozéka volt (sétabot, cigarettatartó, falikép stb.), és a változást nemcsak a tárgytípusok, hanem a díszítőtechnikák is mutatják. A legrégiesebb vésést, karcolást, fém- vagy csontberakást a 19. század végén egyre inkább felváltotta a domború faragás. Ez a díszítmény plasztikus ábrázolását adja, s e technika nagyon rövid idő alatt kiszorította a korábbi díszítőmódokat. Eleinte a hátteret azonos mélységig kivájták, s a minta felszíne lapos maradt, ami még az erősen stilizált ornamentikának kedvezett. Naturális hatású díszítmény jött létre, ha a kimélyített alapból kiemelkedő egyes elemek is többé-kevésbé domborúan faragottak. A figurális motívumok esetében gyakori, hogy az arc, a viselet vagy az állatalak karakterét még domború faragással is nyomatékosították.

49 Ahogyan változtak, szaporodtak a díszített tárgyak, alakultak a díszítő technikák, éppúgy módosultak, gyarapodtak a díszítőelemek. Az ábrázolt jelenségek köre is gyarapodott, és egyre általánosabbá vált az adott felület teljes egészének díszítése, önálló kompozíciók létrehozása. A régi darabokon még a mértani elemek vannak túlsúlyban, cikkcakkvonal, hullámvonal, hálós minta. Ezek szimbolikus karakterűek, és mellettük még kevesebbszer fordul elő a növényornamentika, ami már életképszerűbb. Később egyre több lesz a virág: stilizált csokrok, indák. Előfordulnak reneszánszra emlékeztető elemek, az olaszkoszorú, -korsó, a virágtő variánsai, tulipános, rózsás ágak. Egyre gyakoribbá válik a naturalisztikus ábrázolás és a geometrikus elemek mind inkább háttérbe szorulnak, a növény- vagy figurális ábrázolások kereteivé, záródíszeivé lesznek.

50 Az alkotók már arra törekedtek, hogy a természetet és környezetüket, a látott jelenségeket is ábrázolják. így vonult be a pásztorművészet formakincsébe magának a pász-