Kapros Márta: A születés szokásai és hiedelmei az Ipoly mentén (Debrecen, 1986)

CSECSEMŐKOR - Csecsemő a mezőn

Dejtártól kezdve pedig hintaja, bár a ringő elnevezést is ismerik.

1 28 Az állványt illetően egységes a gyakorlat. Mindenütt három, alsó végén kihegyezett, felül kovácsolt vaskankával osszeerősített lábból áll. Igyekeztek könnyű fából késziteni, leggyakrabban fűzfát, juhart emlegetnek, bár előfordult bikfából is.

129 Külön terminológiák e lábakra: sátorfa (Litke), sátorláb (Mihálygerge), ringőfa (Hugyag), ringöláb (Csesztve). A tulajdonképpeni bölcső részt tekintve ismét megoszlik a kép. Keleten, ahol a kolyeszka elnevezés használatos, ez mindenütt egy fűz-, ritkábban hársfából készült, téglány alakú fakeret, hosszában, keresztben ívelten meghajlított lécbordákkal.

130 A kolyeszka kifejezés az egész alkalmatosságot jelöli, de külön ezt a kosárszerű részt is. A lábak közül kettőbe un. görbekapocs volt rögzítve, arra akasztották rá madzag segítségével a kolyeszkát, úgy, hogy a földtől 30-40 cm magasságban legyen.

131 A terület többi részén a kapcsokhoz egy külön erre a célra készített, négyzetes vászonruhát erősítettek, két-két végét egybefogva, a sarkaihoz hozzávarrt szatying segítségével.

13 2 E lepelbölcsőnek nem volt külön neve, inkább körülírják: vót rája ollyan vászony, külön erre vót egy ruha. Legtöbbször sima kendervászonból készült a hozzávetőlegesen abrosz méretű textília, de volt, aki hímet is tett (mintát szőtt) bele. Nemcsak a vászon-részét, hanem a lábakat, kolyeszkát is megcsinálták általában saját maguk. A mezei bölcső és a gyermek száüítása többféle módon történhetett. A rudakat keresztben rákötötték a hátikosárra, a kosár tetejére a kolyeszkát, nyalábba pedig vitték a gyermeket.

13 3 Olyan is volt, hogy a hátikosárba, a párnák, abrosz tetejére beletették az apróságot.

134 Ilyenkor egyik kezükben a kapával, villával egybefogva vitték a ringólábakát, másikban pedig a vizeskorsót. Volt, aki a hóna alatt vitte a rudakat.

135 Ha többen mentek együtt, előfordult,hogy a gyermeket át-átvettéka karjukra, de a mezei bölcsőt mindig az anyának kellett vinni.

1 36 A föld szélén felállította a ringót. A lepelbölcsőbe csak egy kispárnát tettek a dunnikdba kötött gyermek alá. A kolyeszkdba nagypárna került, volt, aki még a gyermek feje alá tett egy kisvánkust is. Végül pedig a kolyeszka keretéhez éppen úgy lekötötték szatying%al az apróságot, mint ahogy otthon a bölcsőben szokás.

1 3 7 A lepelbölcsőből gyakran kiesett a gyermek, ha idősebb testvérkéje vadul ringatta. A rudakra végül rádobtak egy abroszt, hogy árnyékoljon. Ahogy az anya haladt a sorral, időnként arrébb vitte a ringót.

138 Ha volt nagyobb gyermeke, erre nem volt szükség. Az elringatta a kicsit ha sírt, gyugót adott a szájába, s ha végleg nem bút vele, vagy valami baj volt, szólt a szülőknek. Az anya időnként megszoptatta, ha