Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)
LAKÁSKULTÚRA Zólyomi József
anyag, az ebből készült ház - ha tűzvész vagy más elemi kár elkerülte - akár 300-400 évig is használható lehetett. Az új építőanyagú házak száma ugyan fokozatosan nőtt a 18. század közepétől, de még századunk elején is több mint háromezer faházat számoltak össze a megyében. Az 1910-ben készült összeírás szerint a faházak 80 %-a az Ipoly folyótól északra, a losonci és gácsi járásban volt. Az 1930-as évek elején még Kazár községben volt olyan faház, amelyben belülfűtős kemence biztosította a meleget. Az itt látott kürtös, lapos kemence alapján rekonstruálták a balassagyarmati szabadtéri néprajzi gyűjteményben látható, fából készült lakóház tüzelőberendezését. A faház kötött szerkezeti felépítése miatt, a tüzelőberendezés a lakáskultúra modernizálására, változtatására alig adott lehetőséget. Belső mérete sem kedvezett a berendezés jelentősebb átalakításának. Szórványos adataink szerint a fából készült házak lakóhelyiségei viszonylag alacsonyak és kis alapterületűek voltak. A 18. század második feléből származó kárbecslésekből tudjuk, hogy Galsán, Karancskesziben a faház szobájának magassága alig haladta meg a két métert. Az utóbbi településen 1769-ben a szoba hossza 4,90 m, szélessége 3,08 m volt. Valent Mihály csesztvei jobbágy a ház névvel jelölt helyiségének alapterülete 4,10 m x 5,20 m volt 1784-ben. A falazat új építőanyaga a lakóház alaprajzi elrendeződését (házpitvar-kamra) nem változtatta meg, de a helyiségek méretében jelentős eltérések lehettek. A beszerezhető faanyag mérete, az abból építendő fal ugyanis, már nem határozta meg a lakóház helyiségeinek alapterületét. A vályog és vertfalból tetszés szerinti méretű helyiségek kialakítására nyílt lehetőség. Levéltári források arról tanúskodnak, hogy a zsellérek megközelítőleg a faházzal azonos nagyságú helyiségek kialakítására törekedtek, míg a jobbágyok vályogból és vertfalból épült házaikban nagyobb méretű helyiségek kerültek. Egy marcali jobbágy 1782-ben épült házában a ház 5 m x 6 m alapterületű volt. Fábián János őrhalmi jobbágy 4,80 m x 5,70 m alapterületű szobát lakott 1824ben. A 19. század második felében épült házakban utóbb a nagygazdák olyan szobáit is lemérhettük (Szendehely, Ludányhalászi, Bér, Egyházasdengeleg stb.), amelyeknek a szélessége 6 m, hossza pedig a 7 métert is elérte. Visszaemlékezések szerint a megye más településein is nagyméretű szobájuk volt a gazdáknak: „egy lovas kocsi is megfordulhatott benne". Az új építőanyagból készült házaknál nemcsak a helyiségek alapterülete, hanem azok magassága is megnövekedett. A faházaknál mért alig két méteres belmagasság a vályogfalú lakóépületeknél meghaladta a két métert. Egy marcali jobbágy 1770-es években épült lakóháza szobájának magassága 2,80 méter volt. Czele János ilinyi zsellér új lakóházának belmagasságát 2,50 méterre becsülték 1782-ben. A 19. század második felében, a mestergerenda nélküli lakóházak már 3,503,80 m belmagassággal épültek. A lakóház egyes helyiségeinek berendezését, funkcióját a mennyezet magasságának növelése alig vagy csak kis mértékben befolyásolta. Meghatározó szerep jutott viszont a tüzelőberendezésben történt vál-