Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

LAKÁSKULTÚRA Zólyomi József

dóknál nem hiányzott a falról a kereszt, az üvegre festett szentkép (üvegkép) és a falba süllyesztett kisméretű tükör. A lóca az egyik legfontosabb bútora volt a háznak. A két hosszanti és a bejárati ajtóval szemben lévő falhoz lócákat állítottak. A forrásokban pad, padlóca, ülnyi való lóca néven fordul elő ez a bútordarab. A lócának nevezett ülőalkalmatosság nem volt egyéb mint egy 10 cm vastag, 50-60 cm széles, a fal hosszához szabott tölgyfa deszka, melyet a két szélén és a közepén vályogpillérekre vagy földbe vert karókra fektettek. A lakóház egyetlen fűtött helyisége a ház a téli hónapokban nemcsak nappal, hanem éjszaka is menedéket adott a család tagjainak. Közülük egyesek a lócán, illetve a kemencén aludtak éjszakánként, de itt kaptak helyet a befogadott ismerősök, idegenek is. Ennek szemléltetésére néhány levéltári adatot idézünk. Egy mulyadi tanú azt vallotta 1707-ben, hogy az „...említett Asszonnak Ágya lévén a Tűzhely előtt való Lóczán, maga megint a Kemencze vállán feküdvén". Egy csecsei jobbágy házában 1759-ben a beteg gyermek a tűzlócán feküdt. Egy lopással vádolt hugyagi zsellér azt vallotta 1768-ban, hogy a kérdéses időben „az kemencze alatt és pedig a padon feküdt". Ugyanebben az évben egy marcali jobbágy azt mondta az őt kérdező bírónak: „...én az Asztal meget ülvén, mondottam hogy ne lőjjetek mert sokan vannak a házban, s széjjel feküsznek a lótzán". Egy agárdi szemtanú azt vallotta 1771-ben, hogy „Ott voltak a Gazda leányai és egy gyermek, amellyek a házban a Lóczán feköttek a Gazdaasszony penig a Komrában volt". Egy lapujtői zsellérnél vendégeskedő férfi 1773. évi vallomásából: „... én mihelest lefekvésnek ideje érkezett az apámal együt az Kemenczére fekütem és gyermekkeimmel onnad meg sem mozdultam". Egy rimóci tanú 1777-ben arról tájékoztatta az őt kérdező bírót, hogy „A Böjti napokban Jusztin György Házában a Kemenczén feküdött, ugyan azon alkalmatossággal tapasztalta a gazda fiát a mostoha Anyjával a Tűz Padban edgyütt susogni". A 18. század első felében sem volt ismeretlen a hosszú karos lócza (Gácslehota, 1722) és a Kar szék (Nőtincs, 1735), amelyeken háttámlás ülőalkalmatosságot kell értenünk. De előfordulásuk ritka, csak a gazdagabb jobbágyok kárlistái említik. A belülfütős házból nem hiányzott az asztal, melynek helye a kemencével rézsút szemközti sarokban volt. Az asztalt hétköznapokon valószínűleg nem, de ünnepeken, így például Alsópetényben 1769ben, „6 rőfös abrosszal" terítették le. Alsósztregován takács szőtte abroszokat írtak össze 1758-ban, melyeknek két keskenyebb szélén szőttesminta volt. Egy losoncapátfalvi gazdánál 1796-ban „3 Abrosz, az ketteje 4 nyistes, az harmadik veres pamukkal szőtt" volt. Az asztalhoz kihúzható fiók is tartozott, melyben fakanalat, kést tartottak. „Asztal fiával edgyütt" elpusztult asztalt az 1759. évi zelenei kárbecslések említenek először. Az ágy és ágynemű, a család ruhatára, a tárolásukhoz szükséges bútorok, a nők hálóhelyéül szolgáló kamrába kerültek. A pitvarból nyíló kamrában vagy kamrákban tüzelőberendezés nem volt, így ott fűteni