Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

AZ ÉPÍTETT KÖRNYEZET: TELEPÜLÉS ÉPÍTKEZÉS Zólyomi József

het, a' sárral való tapasztás által megegyesítetnek, és agyaggal, némelykor mésszel is kifejérítetnek" (SZEDER F. 1819:24). A történeti források szerint, Szeder Fábián nem új házak építésének megfigyelése alapján készítette leírását, hanem a már meglévő és egyre csökkenő számú faházak építési technikáját írta le. A 18. század első felében a török háborúk következtében elpusztult falvak új lakói a történeti megye középső és északi részén - a korábbi évszázadok gyakorlatához hasonlóan - faházat építettek. A megye déli részén, az erdő területének csökkenésével, a sövényfal (patics) vált az általánossá. Adatainkból kitűnik, hogy a két falazat elterjedése közötti határvonal Szöllős-Ecseg-Nézsa települések között húzható meg. A 18. század második felében az erdők csökkenése miatt a faépítkezés megszűnt a megyében. A falazat építőanyaga a vályog és a vertfal lett. A faház fala borona vagy rovott technikával készülhetett. Az elsőt hosszú fenyő- vagy tölgyfa gerendákból állították össze, melyeket a ház sarkainál összecsapoltak. A rovott falú házak építési technikája: a földre fektetett, a ház alaprajzát adó vastag talpgerendákba csapolt vázul szolgáló oszlopok oldalán kiképzett, függőleges vájatokba (zsilipekbe), bárdolt tölgyfadeszkákat (rovást) zsilipdeszkákat csúsztattak. Ezért az így épült házakat zsilipéit vagy rovott falú épületeknek nevezték. Ha a kétféle faltechnikát őrző települések nevét térképre vetítjük, rögtön szembetűnik, hogy a történeti megye északi részén a boronafalas, míg a Losonctól délre eső falvakban a rovott faltechnika volt az ismertebb. A rovott falú házakat kívül-belül agyaggal betapasztották és fehérre meszelték. A 18. század első felében boronafalú lakóházat - az erdők területének csökkenése miatt - már aligha készítettek. Csupán gazdasági épületeknél (istálló, pajta) alkalmazták ezt a faltechnikát. A 17. században vagy még korábban épült boronafalú lakóházak meglétéről kevés történeti adattal rendelkezünk. Hasznos (1722), Diósjenő (1734), Lest (1737), Gácsfalva (1740), Vilke (1761) községekben a házakat hosszú boronafallal építették. Boronafalas istállók, pajták meglétéről tudunk Herencsény ( 1754), Csesztve ( 1757), Ipolytarnóc ( 1762), Lest (1766), ^uropolya (1769) stb. községekből. A balassagyarmati Palóc Múzeum szabadtéri néprajzi gyűjteményében látható pajta is boronafallal készült, melyet Litkéről telepítettek ide. A 18. század első felében rovott technikával épült lakóházak voltak Karancsapátfalva (1717), Lapujtő (1722), Csesztve (1726), Nőtincs (1735), Marcal (1737) községekben. A Palóc Múzeum szabadtéri gyűjteményében elhelyezett karancskeszi faház is rovott technikával készült. A megye erdőben szegény déli részén fonott sövényfalú épületeket írtak össze Kalló (1722), Ecseg (1731), Szöllős (1735) településeken. A fonott sövényfal az erdős vidékeken sem volt ismeretlen. Lakóházat ugyan nem, de istállót, fészert itt is építettek sövényfallal: Lapujtő (1722), Mihálygerge (1736), Sóshartyán (1730). Az erdős övezetben templomok is épültek tapasztott sövényfalból (pacsitfal). Az 1791-ben épült diósjenői kőtemplom helyén sövénytemplom állt korábban. Sö-